A Kométánál jelenleg több mint 700 ember dolgozik. Mint mindenhol itt is érezhető volt a munkaerő elvándorlása éppen ezért már korábban lépéseket kellett tenni annak érdekében, hogy a jó szakembereket megtartsák.

- Már 2018-ban a Kométánál a legalacsonyabb munkavállalói bér eleve 32 százalékkal meghaladta az országos garantált és minimálbért és ezen túlmenően 2019-ben a munkaválallói jövedelmeket legalább olyan mértékben kívánjuk emelni, amilyen mértékben a minimálbér emelkedett - mondta a Kométa '99 Zrt. ügyvezető helyettese, Hollósy Tibor.

Az idei évben további ösztönzőket vezetnek be és munkakörülmény javító intézkedéseket hoztak. 40-ről 50 percre emelik a munkaidőre vonatkozó szünet keretet, meleg étkezetetést indítanak és újabb utazási költségtérítést lehet igénybe venni.

A Videoton szintén már korábban emelte a fizetéseket, de így is lesz költségük a minimálbér, illetve a garanmtál bérminimum emeléssel.

- Fontos elmondani, hogy nálunk a Videotonnál nincsenek minimálbéresek. A legalacsonyabb bér is magasabb mint a törvényileg diktált minimálbér, de természetesen ez a növekedés bennünket is súlyt. Előzetes kalkulációk alapján előzetesen 4-500 millió forint többletköltséget fog jelenteni Kaposvár és Marcali vonatkozásában az idei év során - foglalta össze a Videoton Elektro-Plast Kft. ügyvezető igazgatója, Fábián Balázs.

Ezt a pénzt a Videotonnál egyes gyártási folyamatok automatizálásával, hatékonyságfejlesztésekkel teremtik elő, illetve a vevőik felé megemelték az előállítási árakat.

A villamossági gyárban mintegy 50-60 millió forintba kerül az érintettek béremelése, de szeretnék megtartani a jobb szakemberek felé a bérkülönbözetet, így a teljes összeg legalább 100 millió forint lesz.

- A 2019-es év lesz az, amikor a mostani minimálbér és garantált minimálbér változást már nem tudjuk bevételi oldalról növelni, tehát az eredményességünk terhére kell elviselnünk ennek a költségvonzatát - tájékoztatott a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. ügyvezető igazgatója, Szalai Gyula.

Ösztönzőként továbbra is a teljesítménybérezést, valamint a cafeteriát adja a villamossági gyár.

Címkék: minimálbér, cégek, emelés, gazdaság, kaposvár