A tavaly márciusban megkezdett Foglalkoztatási Paktum projekt keretein belül foglalkoztatási fórum volt december 7-én a kaposvári városháza dísztermében. Az együttműködést a Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Somogy Megyei Kormányhivatal, illetve a Szövetség a Polgárokért Alapítvány által alkotott konzorcium hívta életre, s szervezte meg az összesen 21 tagból álló együttműködést. Ebben részt vesznek vállalkozások, civil szervezetek és a közszféra tagjai is.

A foglalkoztatási paktum egyik hangsúlyos tevékenysége, hogy mindazon álláskeresőket, akik dolgozni szeretnének, támogassa munkaerő-piaci szolgáltatásokkal, információval, valamint a foglalkoztatók pénzügyi támogatásával is segítse elhelyezkedésüket. Cél továbbá, hogy az inaktívakat, a munka világán kívül rekedteket, a hátrányos helyzetben lévőket elérje, motiválja és visszavezesse a munka világába. Mindezt a vállalkozásokkal közösen, az ő igényük, jelzéseik figyelembe vételével.

A december 07-i fórumon a munkáltatók, civil szervezetek és minden érdeklődő megismerhette a projekt eddigi eredményeit. Ez mellett szakmai előadás keretében a 2019-es évi aktuális adózási jogszabály-változásokról hangzott el tájékoztató Koltainé Magyar Zsuzsanna a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Somogy Megyei Igazgatójától.

A projekt szervesen kapcsolódik a városban futó további TOP forrású beruházásokhoz, illetve a párhuzamosan futó GINOP és EFOP pályázatokkal együttműködésben valósul meg.

A paktum iroda aktív kapcsolatot tart a vállalkozásokkal, és lehetőséget nyújt munkáltatói részről érkező, támogatás célú munkaerőigények és egyéb munkaerőigények rögzítésére, továbbítására a Foglalkoztatási Főosztály felé.

A projekt keretein belül 2017.augusztusban megkezdődtek a támogatott foglalkoztatásba helyezések. A mai napig 287 fő került foglalkoztatásba a program segítségével.

A 2021.június 30-ig tartó Kaposvár Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum projekt keretében 802 fő munkaerő-piaci programba történő bevonását vállalta a konzorcium.

Címkék: paktum, munkaerő, foglalkoztatás, gazdaság, Somogy, Kaposvár