Csokigyárost faragnak a diákokból egy nyári táborban Kaposváron. Tanulnak vállalkozásindítást, megismerkednek olyan alapvető fogalmakkal, mint az árbevétel, a nyereség és a költség. Együtt készítik el egy termék első prototípusát, megtanulják, hogy mit jelent a terméktesztelés és fejlesztés, valamint azt is, hogy miért fontos a marketing, illetve hogyan kell előadni az ötletet egy befektető előtt.

A fiatalok csapatban dolgoznak, meghallgatva társaik ötleteit. A diákok szerint sok hasznos dolgot lehet elsajátítani itt az egy hét alatt.

informatikai tábor

"Én szerintem azért fontos ez a tábor, mert itt olyan dolgokat tanulunk, hogyha nagyobbak leszünk, akkor majd nem kell ezeket megtanulnunk, mert itt megtanuljuk. Például, hogy a piacon hogy kell kereskedni, hogy alkudozni pénzről, árakról." - mondta Gadányi Ruben.

Sokaknak kicsit korainak tűnhet, hogy általános iskolások ilyesmiket tanulnak. Az oktatás azonban a jövő kihívásaira készíti fel a gyerekeket.

"Hisszük azt, hogy a jövőben a megváltozó foglalkoztatási körülményekben, ahol nem mindenki alkalmazottja lesz egy adott cégnek, hanem sok esetben projektekre, feladtokra fogunk szerződni egy adott vállalkozással, ott nyújthat nagyon nagy segítséget ez a fajta vállakozói gondolkozás." - foglalta össze Szelthafner Zoltán, a Logiscool kaposvári igazgatója.

informatikai tábor

Szakemberek szerint a gyerekek többsége mire felnő olyan szakmában fog dolgozni, ami ma még nem is létezik. A robotizácíó miatt pedig csökken a hagyományos munkavégzés és inkább a szabadúszó munkaforma lesz jellemző.

Címkék: vállakozás, informatika, tábor, gazdaság, Kaposvár