- Minden egyes nagy beruházás városrészeket épít, tár fel vagy éppen rehabilitál, hiszen az új funkció betelepítése lökést ad az adott környék fejlődésének. Így van ez az új busztelephely esetében is, amely a Cser megújításának egyik fontos pillére - fogalmazott Szita Károly a létesítmény szerda délelőtti sajtóbejárásán.

Kaposvár polgármestere hozzátette, ugyanezt a célt szolgálja a készenléti rendőrség új épülete, az új orvosi rendelő és a felújított, illetve felújítandó iskola és óvoda is.

Szita Károly kiemelte: a telephelyre azért is szükség volt, mert a vasútállomás melletti buszpályaudvart már kialakításakor, 1989-ben is ideiglenes megoldásnak tartották, amely nem volt alkalmas arra, hogy műszakilag kiszolgálja a helyi közösségi közlekedést.

Kaposvár most az évszázad beruházási programja, a Németh István Program keretében, a közlekedési központ kialakításával párhuzamosan öt és félmilliárd forintból megépíti azt a komplex telephelyet, amely véglegesen otthont ad a helyi közlekedési társaságnak, illetve a 2015 őszén teljes egészében lecserélt buszflottájának. A forrás jelentős részét a kormánytól kapta Kaposvár.

- A cégünknek eddig nem volt telephelye, nem volt üzemanyag-vételezési lehetősége és műszaki vizsgabázisa, mindent bérelni kellett - mondta Veizer Jánosné. A Kaposvári Közlekedési Zrt. vezérigazgatója óriási lépésnek tartja, hogy egy telephelyen lesz a társaság központja, a javító műhely, a mosó, valamint a buszok parkolását és tankolását is biztosító bázis. Veizer Jánosné hangsúlyozta: a közlekedési központ szolgáltatásai - vizsgáztatás, tankolás - a lakosság számára is elérhetők lesznek. 

A sajtóbejáráson elhangzott: a javítócsarnok tetejére napelemes rendszert telepítenek, míg a telephely mögötti négy hektáros területen napelemparkot épít a Kapos Holding, hogy telephelyének energiaigényét kielégítse, illetve, hogy a fel nem használt energiát értékesítse.

- Jelenleg 50 százalékos készültségben van a létesítmény, a munkák nagy része még idén elkészül, s utána a telep üzembe helyezésére fogunk koncentrálni. A beruházás várhatóan 2019 márciusára készül el - mondta a kivitelező konzorcium képviseletében Seres György létesítményi főmérnök.

Címkék: busztelephely, cser, gazdaság, kaposvár