Kaposfőn lenne igény az ingyenes, mindenki által használható közösségi wifire. Kortól és nemtől függetlenül lépést tartanak az itt élők a világ változásaival. Az internet hozzáférhetőség pedig az egyik ilyen területe az életnek.

- Azt látjuk az okostelefonok, a tabletek elterjedésével, ha van egy kis ideje valakinek, nem az újságot veszi elő, hanem a világhálón próbál meg tájékozódni. Próbáltunk wifivel segíteni itt a központban, hogy akik erre járnak, könnyedén tudjanak információhoz jutni - mondta Sztányi Tibor, Kaposfő polgármestere.

Március végén indult az Európai Unió wifis pályázata. Négy és fél millió forintot lehet nyerni a rendszer kiépítésére. Eddig több mint 300 hazai település regisztrált, köztük mintegy 20 somogyi.

- Egy megyeszékhelyen ennyiből nem feltétlenül lehet egy nagyobb lefedettséget csinálni, vagy egy nagy rendszert kiépíteni, ez inkább egy kisetelepülési rendszerhez elegendő, viszont biztosítja, akkor azt, hogy teljes egészében az infrastruktúrát ki lehessen építeni, vagy ha már van valami, akkor azt normálisan ki lehessen bővíteni és egy teljesen európai szintű hozzáférést lehessen csinálni - válaszolta telefonos megkeresésünkre Herbály István, az RG Networks Kft. telekommunikációs szakértője.

Azok a települések, amelyek még nem regisztráltak a pályázatra nincsenek elkésve. Van még rá lehetőség. Május 15-ig kell elkészíteni a szükséges dokumentumokat.

Címkék: kistelepülések, wifi, pályázat, somogy megye, gazdaság