Az alábbi videó is része annak a nemzetközi kampányak, amely magyar kezdeményezésre indult el Európában. Készítői ezzel is a mézhamisítás problémájára akarták felhívni a figyelmet.

A Magyarországon készült méz 75 százaléka az uniós piacra kerül, azonban hiába kiváló minőségű, fel kell vennie a versenyt a javarészt Ázsiából származó silány minőségű készítményekkel.

A mézhamisítás ráadásul nemcsak gazdasági hátrányokat okoz a magyar méhészeknek, hanem komoly egészségühyi aggályokat is felvet.

Erdős Norbert, európai parlamenti képviselő szerint az, hogy az Európai Unión kivülről érkező mézeknek a húsz százaléka hamis, fogyasztóvédelmi szempontból is aggályos.

A magyar méhészeti ágazatot egy nemzeti program is támogatja. a közelmúltban pedig hungarikum lett az akácméz, amely talán a legismeretebb termék az Európai Unióban.

- Van szimbolikus lépés, van megnövekedett támogatásk mintegy 10 milliárd forintért, van az Erdős Norbert által vitt jelentés, úgyhogy azt gondolom, hogy sokat tettünk a méhészekért, de meg is érdemlik, mi is számítunk rájuk - tette hozzá Gelencsér Attila, országgyűlési képviselő.

Az ágazat problémáira válaszokat kereső Méz-jelentést várhatóan március elején fogadja el az Európai Parlament.

Címkék: méz-jelentés, hamisítás, európai unió, méz, gazdaság