Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a TOP-6.1.5-15 kódszámú, „Gazdaságfejlesztést és munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés „elnevezésű konstrukció keretében az Izzó és a Nagygát utcák közlekedési infrastruktúráját korszerűsíti.

Kaposvár városnak, mint a Dél-Dunántúl egyik súlyponti városának, évek óta törekvése, egy olyan iparterületi infrastruktúra megteremtése, amely egyrészt segíti, erősíti a helyi vállalkozások működését, másrészt vonzóvá teszi Kaposvárt olyan ipari beruházások számára, melyek telephelyszükségletet igényelnek. A város jelenleg négy iparterülettel rendelkezik (Északnyugati, Közép-északnyugati, Keleti- és Videoton Ipari Park), melyek egyike a jelen projekt célterülete.

– Kaposvár legfőbb célja, hogy a város polgárai jobban éljenek. Ehhez erő, helyi gazdaságra van szükség, olyan vállalkozásokra, amelyek képesek munkát adni a kaposváriaknak. Iparterületeink infrastrukturális fejlesztését annak érdekében hajtjuk végre, hogy javítsunk az ott lévő cégek versenyképességén, ezzel hozzásegítve azokat a bővüléshez és a munkahelyteremtéshez – indokolta a beruházást Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

Az Izzó utca a Videoton Ipari Park legfőbb gyűjtőútja, mindkét oldalán ipari, kereskedelmi telephelyek fekszenek. Kaposvár Videoton Ipari Parkja és a város Keleti Ipari Parkja közötti közúti és tömegközlekedési kapcsolat is az Izzó utcán keresztül teremtődik meg. A Videoton Ipari Park mindegyik telephelye csak az Izzó utca igénybevételével érhető el, így az utca megfelelő használhatósága (az iparterületre szállító áru- és teherforgalom számára, valamint az ott dolgozók munkahelyi és a partnerek megközelítésében, elérésében) az iparterületek továbbfejlődésének egyik sarkalatos meghatározója.

Jelen projekt során az Izzó utcában és a Nagygát úton infrastrukturális fejlesztések valósulnak meg. Közműveket érintő (csapadékvíz-elvezetési, közvilágítási) munkák, közút, szegély-, és járdaépítési tevékenységek, autóbuszmegálló, kapubejárók, parkolók, gyalogátkelőhely szabványosítása, közúti jelzőtáblák kihelyezése, burkolati jelek felfestése, valamint egyéb tereprendezési munkák készülnek. A munkálatok elkészülte után egyértelműen könnyebbé válik az iparterülten dolgozó cégek telephelyeinek biztonságos megközelítése, a közösségi közlekedési projektelemek fejlesztésével, a munkavállalók munkahelyükre történő eljutása, a korszerű környezet kialakításával egyértelműen javul a területen dolgozók, vagy áthaladók komfort- és biztonságérzete.

Olyan, a XXI. század elvárásainak megfelelő, vonzó iparterületi infrastruktúra készül el, mely még vonzóbbá teheti Kaposvárt olyan vállalkozások számára, melyek a Dél-Dunántúlon szándékoznak telephelyet létesíteni.

A „Kaposvár, Videoton Ipari Park gyűjtő- és bekötőút gazdaságélénkítő infrastruktúra fejlesztése (Izzó u., Nagygát u.)” elnevezésű, TOP-6.1.5-15-KA1-2016-00003 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Címkék: park, ipari, videoton, gazdaság