A Feketelista.hu tájékoztatása szerint az adótartozások behajtására a 2015-ösnél 35 százalékkal kevesebb, mintegy 538 ezer esetben indított végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavaly, mintegy 10 százalékkal csökkent a tartozások mértéke is.

Kitértek rá, hogy tavaly mintegy 261 milliárd forint adótartozást sikerült behajtania az adóhivatalnak, szemben a 2015. évi 399 milliárd forinttal. A végrehajtási bevételek évről évre csökkennek, ezt a folyamatot a NAV azzal indokolja, hogy az elmúlt évek eredményes hátralékkezelése miatt jelentősen csökkent a végrehajtható-behajtható adózói hátralék.

A Feketelista oldalán közölt adatok szerint idén januárban összesen 112 ezer végrehajtás volt folyamatban. Az eljárások 65 százaléka a közép-magyarországi régióra esett, Budapesten 51 131 volt, Pest megyében 21 955. A legkevesebb, 731 eljárás Vas megyében volt.

Somogyban 1688 végrehajtás zajlott az év elején, ami csökkenés a 2016-os 1927-hez képest.

Címkék: tartozás, adó, somogy, gazdaság