Jelentősen nőtt a sonka, a tojás, a csokoládé és az alkoholos italok forgalma tavaly húsvétkor a KSH összesítése szerint. Ezek alapján a nagyobb áruházak idén is jelentős forgalomra számítanak.

A KSH tájékoztatása szerint a húsvétkor sonkára és szalámira kiadott összeg (fejenként 1209 forint) csaknem 40 százalékkal volt magasabb a havi átlagértéknél 2016-ban. A tojás esetében ez az arány megközelítette a 25 százalékot, de mindennél többet költünk az átlagoshoz képest alkoholra, 75 százalékkal több fogy ilyenkor.

A fejenkénti 0,7 kilogrammos húsvéti sonka- és szalámifogyasztás több mint a másfélszerese volt az éves átlagos mennyiségnek, a 15 darabos tojásfogyasztás pedig negyedével haladta meg azt.

Fotó: Cafeblog.hu
Fotó: Cafeblog.hu

A KSH összesítése alapján a háztartások egy főre jutó fogyasztási kiadása 2016 márciusában megközelítette a 75 ezer forintot, ennek csaknem 30 százalékát az élelmiszerek és az alkoholos italok tették ki.

Az MTI által korábban megkérdezett üzletláncok idén is erős forgalomra számítanak, várakozásaik szerint a sonka, a tojás és a csokoládé lehet a legkeresettebb termék. 

A Baromfi Termék Tanács tájékoztatása szerint a húsvéti szezonban átlagosan 200-230 millió tojás fogy, ami az éves fogyasztás 8-10 százalékát jelenti.

Címkék: sláger, sonka, tojás, húsvét, gazdaság