Levegőhő fűtéssel működő látogatóközpont, elektromos autókkal közlekedő közszolgáltatók, sűrített földgázzal futó autóbuszflotta. Csak néhány azon környezetvédelmi és zöld beruházások közül, amelyeket Kaposvár valósított meg az elmúlt években.

Ma pedig újabb lépést tettek a zöld város felé. Kaposvár célja ugyanis az, hogy energiafüggőségét a lehető leghamarabb csökkentse. Ez pedig alternatív és megújuló források bevonásával lehetséges. A polgármester szerint ehhez a munkához pedig stratégiai partnerekre van szükség. Ezért kötöttek megállapodást a Magyar Villamos Művek Zrt.-vel.

- Továbbra is meg tudjuk őrizni azt a kedvező pozíciónkat, hogy a közszolgáltatási díjak tekintetében Kaposvár az ország egyik legolcsóbb városa. Ehhez pedig megújuló energiákra van szükségünk a legjobb technológiákra, amit az MVM tud számunkra szolgáltatni, részben tanácsadásként, részben pedig azzal a történelmi múlttal, ami mögötte van és a szaktudást jelenti - mondta Kaposvár polgármestere, Szita Károly.

A víz, az élelem, a termőföld és az energiaellátás lesz a legfontosabb a jövőben, s ezek megfelelő áron biztosítása a város feladata lesz - ezt Kaposvár polgármestere mondta egy mai rendezvényen, ahol a város újabb stratégiai partnert keresett környezetvédelmi céljai megvalósításához.
A víz, az élelem, a termőföld és az energiaellátás lesz a legfontosabb a jövőben, s ezek megfelelő áron biztosítása a város feladata lesz - ezt Kaposvár polgármestere mondta egy mai rendezvényen, ahol a város újabb stratégiai partnert keresett környezetvédelmi céljai megvalósításához.

Az MVM tavaly kezdte el felmérni a megyei jogú városok energiahasznosítását. A cél ott is az, hogy minél szélesebb közben megismertessék a környezetbarát energiaforrásokat és az új technológiákat. Olyanokat, mint a

- Bízunk benne, hogy tudunk minél több jövőbemutató megoldásokat az energetika területén előrelépést elérni közösen, itt is adott az irányok tekintetében, zöldülés, energiahatékonyságok, smart megoldások, körülbelül ez a kerete ennek a keretmegoldásnak - mondta az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója, Csiba Péter.

Kaposváron a következő három évben a Németh István program során mintegy 22 milliárd forintot költenek zöld beruházásokra, 19 közintézményben fognak megújuló energiát használni, napelemek kerülnek az óvodákra és iskolákra, több mint háromezer köztéri lámpát cserének ledes, energiatakarékos fényforrásra és megújul a szennyvíztelep is.

Címkék: mvm, energia, kaposvár, gazdaság