A gazdaság teljesítménye lehetőséget ad a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítására - mondta az emberi erőforrások minisztere a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésén csütörtökön Budapesten.
Balog Zoltán emlékeztetett: ilyen kezdeményezés már négy évvel ezelőtt is volt, de a feltételek most adottak a változtatásra.

A miniszter elmondta: az idén tárgyalja majd az Országgyűlés azt az egyéni képviselői kezdeményezést, amely szerint már ebben az évben (április 14-én) munkaszüneti nap lenne a nagypéntek.
Ezt a javaslatot már tavaly benyújtották, Balog Zoltán mellett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is támogatta.

A tárcavezető szerint az ország hagyományos keresztény kulturális jellegének helyreállításában is fontos szerepet játszhat a nagypéntek mint ünnepnap, amely Jézus Krisztus halálához kötődik.

Az NGTT hat szereplője közül csak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nem támogatta a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását, mivel az 20-25 milliárd forint kiesést jelent a gazdaságnak, és Dávid Ferenc a VOSZ főtitkára szerint a tervezet nincs kellően előkészítve.

Címkék: munkaszüneti nap, szünnap, ünnepnap, nagypéntek, gazdaság