A magánszemélyek számára az a legkedvezőbb, ha már januárban nyilatkoznak munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről - hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, az adóelőleg-nyilatkozat kitöltésével és leadásával már ebben az évben a jogosultaknál marad a kedvezmények összege, nem utólag, az adóévet követően kapják vissza.

Kiemelte, hogy a családi kedvezmény, az első házasok kedvezménye és a személyi kedvezmény esetében is sokkal előnyösebb ez a megoldás az adózóknak.

Tamásné Czinege Csilla elmondta: az egykulcsos adórendszer és a családbarát személyi jövedelemadó-kedvezmények a tavalyi előzetes adatokat is figyelembe véve összesen több mint 3600 milliárd forintot hagytak az adózóknál 2010 óta.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára a személyi jövedelemadó-bevallás éve lesz az idei, a hivatal készíti el csaknem 4 millió adózó szja-bevallását - mondta a helyettes államtitkár.

A családi kedvezményt érintő változásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a kétgyermekes szülők számára havi 12 500-ról 15 ezer forintra emelkedik a gyermekenként érvényesíthető kedvezmény mértéke. A növekedés 2015-höz viszonyítva már 50 százalékos - fűzte hozzá.

Tamásné Czinege Csilla a változások közül felhívta a figyelmet arra is, hogy az első házasok kedvezménye 24 hónapig akkor is érvényesíthető marad, ha időközben a házasok családi kedvezményre is jogosulttá válnak. A szabály a 2014. december 31-e után megkötött házasságokra  is alkalmazható, így a jogosultak 2015-re és 2016-ra is igénybe vehetik.

A kedvező változások közé sorolta, hogy a jogosultaknak nem kell új nyilatkozatot adniuk a gyermek megszületése után, ha már a magzatra is érvényesítettek kedvezményt.

Címkék: adókedvezmény, szülő, család, gazdaság