Kaposvárt az elkövetkező évben az évszázad beruházási programja, több mint 170 milliárd forinttal fogja érinteni. Ennek az alapjait tették le a képviselők a mai közgyűlésen két elfogadott előterjesztéssel. A vállalkozásfejlesztési és befektetés-támogató programban szerepel a közúti és vasúti közlekedési infrastruktúra javítása, az iparterületek útjainak felújítása, újabb iparterületek kijelölése, egy informatikai oktató centrum létrehozása, hiányszakmák esetében munkahelyteremtő támogatás és kedvezményes ingatlanvásárlás. Ez utóbbi a letelepedni kívánó szakemberek házépítésére is vonatkozik.

- Ha hiányszakmát képvisel a 35 év alatti fiatal és a vállalalat úgy dönt, szüksége van erre az emberre, és ő le akar telepedni Kaposváron. Akkor megkapja ezt a telket. Álljon neki és építkezzen. A vállalattól cserébe kettőt kérünk. 5 évig foglalkoztassa a munkavállalót, és fizesse ki a telekárra eső áfát - foglalta össze Szita Károly.

A letelepedést segítő intézkedések közé tartozik, hogy már lakásbővítéshez is lehet majd anyagi támogatás kérni. A jogosultság jövedelemhatárát felemelték 142 ezer forintra és akár 5 millió forint támogatást kaphat az, aki önkormányzati telket akar vásárolni.

- Nem elegendő csak vállalkozásokat és cégeket letelepíteni Kaposváron. Szükséges az ott dolgozók letelepítése is. Azt gondolom, hogy ez a rendlettervezet tökéletesen meg fogja ezt valósítani - tette hozzá Kaposvár jegyzője, dr. Csillag Gábor.

Kaposvári Köznevelési Tanács létrehozását kezdeményezi Szita Károly polgármester. Januárban meg is alakulhatnak annak érdekében, hogy még jobbá tegyék a kaposvári oktatást a bölcsődétől az egyetemig.

Címkék: milliárd, közgyűlés, gazdaság, kaposvár