Csaknem harmadával, 31 százalékkal nőtt a mobil adatforgalom az első negyedévben Magyarországon az egy évvel korábbihoz képest, a mintegy 15,9 ezer terabyte adatforgalom 52 százaléka már a jelenleg legfejlettebbnek számító 4G/LTE-rendszeren keresztül zajlott - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából.

A Távközlés, internet, televíziószolgáltatás, 2016. I. negyedév című, friss jelentés szerint az adatforgalom folyamatos növekedése a hálózati infrastruktúra fejlődésének és az internetképes hordozható technológiai eszközök (okostelefonok, táblagépek) terjedésének az eredménye.

Folytatódott az internetpiac dinamikus bővülése is, az internet előfizetések száma a negyedév végén meghaladta a 8,2 milliót, ami 11 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A piac koncentráltsága magas: az előfizetések több mint 96 százalékát 10 szolgáltató biztosította. Az internet-előfizetések 81 százaléka egyéni, míg százaléka üzleti volt, ez az előző év azonos időszakához képest nem változott.

A kiadvány szerint a vezeték nélküli szegmens - ezen belül az egyre inkább megfizethető mobilinternet is - 13 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Az összes internet-előfizetés 67 százaléka mobilinternet volt, részaránya egy év alatt 1,6 százalékponttal nőtt.

Az előfizetések 26 százaléka a másodpercenként 2 megabit (Mbit/s) alatti, 28 százaléka pedig a 10-30 Mbit/s közötti garantált sávszélességi tartományba, a kiemelkedően gyors sebességet biztosító tartományokba (legalább 30 Mbit/s) az előfizetéseknek a 19 százaléka tartozott.

Idén március végén 11,7 millió mobiltelefon-előfizetés volt az országban, ami egy év alatt 58 ezerrel (0,5 százalékkal) csökkent. Ennek oka, hogy a feltöltőkártyás (pre-paid) előfizetések számának csökkenése meghaladta a havidíjas (post-paid) előfizetések számának emelkedését.

A statisztikai hivatal kiadványa szerint mobilhálózatból csaknem 1,9 milliárd hívást kezdeményeztek az első negyedévben, 2,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Ezzel szemben a mobiltelefonálással töltött összes idő (5,2 milliárd perc) 4,1 százalékkal bővült; a legnagyobb mértékben, 31 százalékkal a nemzetközi hívások percideje nőtt.

Az egy mobil-előfizetésre jutó beszélgetések száma (161 darab) kismértékben csökkent az előző év első negyedévihez képest. Egy előfizetésre átlagosan 445 percnyi beszélgetés jutott, ez naponta átlagosan 4,9 perc telefonálásnak felelt meg - derült ki a jelentésből. A telefonbeszélgetésre fordított idő több mint négyötödét mobiltelefonról kezdeményezték.

Címkék: mobilinternet, népszerű, ksh, telefon, gazdaság