A legtöbb fiatal kaland és sporttáborba valamint készségfejlesztő táborba menne a nyáron a táborfigyelő.hu internetes portál felmérése szerint. Kaposváron és környékén is számos lehetőség várja az iskolás korúakat. Sőt, az időseknek is szerveznek nyári elfoglaltságot. Az 5 napos, főleg napközis jellegű táborokért 12 és 35 ezer forint közötti összeget kell fizetni.

Évek óta az egyik legnépszerűbb tábor a Kaposváron és környékén élő gyermekek körében a Hömbölgő. A hagyományörző tábor helyszínéül a szennai skanzent választották a szervezők, hiszen itt testközelből is megismerhetik a múltat a fiatalok.

- Kipróbálhatják azokat a dolgokat, amelyek egy régi falura alapozódnak. Illetve a másik fontos, hogy nemcsak a tárgyi emlékek voltak részei a hagyománynak, hanem a szellemi kulturális hátteret is szeretnénk bemutatni és ebben van nagy segítségünkre a Zselic Művészeti iskola pedagógus kara - mondta a Szennai Skanzen múzeumpedagógusa, Farkas Gergely.

Az Együd Árpád Kulturális Központ is több tábort szervez idén. A szokásokhoz híven a kaposfüredi művelődési házban a képzőművészet iránt érdeklődőket várják. Szentjakabon a roma önkormányzattal közösen szerveznek napközis tábort, de az idősebbekre is gondoltak. Számukra Csokonyavisontán terveznek programokat.

Sporttáborokból idén sem lesz hiány. Szinte valamennyi szakág várja a gyerekeket. A fiatalok körében az egyik legnépszerűbb a lovastábor. Igaz ennek kicsit magasabb az ára, mint az átlagos táboroknak.

A pszichológusok azt tanácsolják: csak olyan programot válasszanak a szülők a gyermekeknek ahol jól érzik magukat.

- Ha táborba megy a gyerek akkor az minél élménytelibb legyen, minél kevesebb feladattal járjon. Nyilván egy gyermek számára, ha egy nyelvtanulás érdekes és szívesen csinálja, akkor természetesen lehet játékos nyelvi táborba iratni. De ha a természet felfedezése okoz nagyobb örömet, akkor ilyen tábort kell keresni neki - foglalta össze Szigeti Mónika, klinikai szakpszichológus .

A táborfigyelő felmérése szerint a szülők többsége kalandtábort választott gyermekének, ezt követte a sport, a készségfejlesztõ és az idegen nyelvi tábor. Ezek ára 12 ezer forinttól-akár 35 ezerig is terjedhet.

Azok a kaposvári szülõk, akik nem tudják kifizetni a táborokat és megoldani a gyermekük elhelyezését, azoknak az elmúlt évekhez hasonlóan a toponári iskolában szervezik meg a nyári napközis tábort, júliusban.

Címkék: nyári, tábor, gazdaság, kaposvár