- 2013-ban döntöttünk arról, hogy a korábbiaknál nagyobb mértékű út- és járdafelújításba kezdünk. Az elmúlt három évben a Bereczk program keretén belül 3 milliárd forintot fordítottunk ilyen célra - jelentette be ma Szita Károly polgármester a Nádor utcában, ahol 6 millió forint értékben épült új járda. A műszaki átadás, ahogyan a Bereczk programban mindig, most is a lakókkal együtt zajlott.

- Idén pedig 1,5 milliárdból a nagy forgalmú, de már elhasználódott utcákat újítjuk meg (köztük a Németh István fasort), de lesz olyan is, amelyik eddig el volt zárva, ám most újra megnyílik az autósok előtt. Ilyen a Bajcsy-Zsilinszky utca. Ezek teljes hosszában új burkolatot kapnak, de előtte kicseréljük az ivóvízhálózatot, valamint a szennyvíz- és csapadékcsatornát - mondta a városvezető.

A kórház déli tömbjében 200 új parkoló épül, de a Desedára kivezető kerékpárutat is felújítják, ahogyan a Mező Imre és a Brassó utcát is. Régi igény volt az is, hogy a Zaranyi lakótelep és a sportcsarnok között járda épüljön.

A tervek szerint július végén, augusztus elején elkezdhetik a kaposvári vállalkozók a kivitelezést.

Címkék: bereczk, útfelújítás, gazdaság, kaposvár