Az egyik kaposvári logisztikai központból a régió patikáit látják el gyógyszerekkel. A cég feladata a raktározás és a szállítás. Ebben az ágazatban a dél-dunántúli régióban akár 60-75 ezer forintos bérkülönbségek is lehetnek megyénként.

- Egy nyolc órás foglalkoztatottnak az alapbére 140 ezer forint. Ehhez, ha jól teljesít, akkor hozzá számítódik 20 százalék mozgóbér, amit a munka minősége, ellátása határoz meg alapvetően. Emellett biztosítunk a dolgozóknak éves szinten ezer forint híján 390 ezer forint cafetériát is- mondta Kollárovics Vendel, a Hungaropharma Kaposvári Logisztika Központ vezetője.

A KSH statisztikája szerint tavaly a szállítás-raktározás területen a fizikai és a szellemi dolgozókat együttvéve átlagosan nettó 186 ezer forintot lehetett keresni Somogyban. Baranyában 126 ezret, míg Tolnában csak 111 ezret.

Azonban ha az információ-kommunikáció ágatatot nézzük, akkor Tolna vezet nettó 280 ezer forinttal, Baranya a második 170 ezerrel és Somogy az utolsó 154 ezerrel. A régióban a legalacsonyabb fizetéseket a vendéglátásból és az egészségügyi szolgáltatásból lehet hazavinni.

A Viapan Group fejvadász cég üzletág vezetője azt mondja: a régió megyéiben más és más az iparosultság mértéke, így bizonyos szakmákra is eltérő a kereslet.

- A munkaerőpiac egy ugyanolyan piac mint a többi, tehát ha valahol elindul egy nagyobb arányú felvétel, akkor ott a munkaerő értékét felbecsülik és a munkaerőt ugyanolyan piaci folymatok határozzák meg a munkaerő árát, mint bármely más terméket, azt kell, hogy mondjam - tette hozzá Miseta Gábor.

A munkaerőőpiaccal foglalkozó szakember hozzátette, a régión belüli nagynak tűnő eltérések ellenére a Dél-Dunántúl országosan továbbra is az utolsó harmadba tartozik a béreket tekintve.

Címkék: különbség, bér, somogy, gazdaság