Márciusban 7494 személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 19,3 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban, míg az első negyedévben 19 688-at, 15,4 százalékkal többet, mint egy éve - közölte a DataHouse Kft. és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken.

Az MGE értékelése szerint a személyautók piacának bővülése az első három hónapban némileg gyorsabb az előzetes becslésnél, de a piaci trend becsléséhez meg kell várni az első félév eredményeit. Bíznak abban, hogy folytatódik a magán vásárlók gyorsuló visszatérése és a vállalati gépjárművek cseréje is tovább erősödik.

A személygépjárművek mellett a kisteherautók száma is bővült, de nagyteherautókból és buszokból kevesebbet állítottak forgalomba, mint tavaly ilyenkor.

Az MGE kitért arra is, hogy a magánvásárlók inkább a használtautó-kínálatból elégítik ki igényeiket, és valószínű, hogy a céges vásárlások egy része is magánvásárlásnak tekinthetők, csak az általános forgalmi adó (áfa) visszaigénylése miatt kerül az adott autó céges vásárlási körbe.

Kiemelik: a kisteherautó piac növekedésének lassulása visszafordult és az első két hónap után 10 százalékos növekedést mutat, ami meghaladja a várakozásaikat. A piac komolyabb értékelésével itt is érdemes megvárni legalább az első félév végét. A nagyteherautóknál a visszaesés sem értékelhető még, itt enyhe piaci növekedést várnak az év folyamán - írták.
Az MGE értékelése szerint a piac továbbra is gyenge, de jó eredménynek tartják a márciusi emelkedést.

Az egyesület ebben az évben összesen 80 ezer személygépkocsi, 18 ezer kisteherautó, 5700 nagyteherautó, 2200 motorkerékpár és 600 autóbusz forgalomba helyezésére számít.

Címkék: használt, teherautó, forgalom, autó, gazdaság