Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője a cég közleménye szerint elmondta: Törökország az élen végzett azon a listán, amely a magyarok által 2016 nyarán biztosan nem választott úti célokat gyűjti egybe, ezt követi sorrendben Egyiptom, Görögország, Tunézia és Szíria.

Kiemelte: ennek a belföldi turizmus számára pozitív a hatása, hiszen soha nem volt még ilyen magas az év elején a nyári belföldi előfoglalás.

A kutatás szerint az idén nyáron a külföldre látogatók között egyértelműen Horvátország a legnépszerűbb, minden 4. válaszadó ide tervezi nyaralását. A horvát tengerpart közkedveltségét egyedül a Balaton képes felülmúlni: a Szallas.hu kutatásában részt vevők kétharmada nyilatkozott úgy, hogy ha nyáron vízpartra vágyik, akkor szívesebben utazik a Balatonra, mint a horvát tengerhez.

Március elején 70 százalékkal több előfoglalás érkezett Horvátországba, illetve 60 százalékkal több a Balaton környéki településekre 2015 hasonló időszakához képest, a foglalások számát tekintve ugyanakkor egyértelműen a Balaton vezet. Mindez jól mutatja, hogy a megfontoltabb utazástervezés idén még tovább erősíti a belföldi turizmust, valamint a horvát kiutaztatást - tette hozzá Szigetvári József.

A legnépszerűbb városok az előfoglalások számát tekintve belföldön Siófok, Balatonfüred, illetve Zamárdi, míg Horvátországban Crikvenica, Medulin és Zadar.

Címkék: terrorizmus, szállás.hu, utazás, gazdaság