Az egyik kaposvári hipermarketben az idei első nyitva tartási naptól új árakkal várták a vásárlókat, akik szerint érezhető az áfacsökkentés hatása.

- Most ezerszázért veszem a karajt, aztán 1400-ért vettem, azért 300 forint, az 300 forint. 300-400 forint különbség szerintem egy családnál, egy 4-5 tagú családnál igen érezhető - mondta Raab Éva.

Volt, aki most szembesült az új árakkal az első bevásárlás alkalmával.

- Most látom először, hogy mennyire mentek le az árak, hát lényegesen. Nekem nagyon fontos, mert nekem kutyánk is van és nekik is vásárolunk húst és örülök neki, nagyon örülök, hogy lementek, tehát sokat jelent - válaszolta Erdélyi Jánosné.

Azonban akadnak olyanok is, akik kételkednek abban, hogy az áfacsökkenést megérzik a pénztárcájukon.

- Semmit, abszolút, most az, hogy ennyivel olcsóbb, jövő héten úgyis fölmegy mindennek az ára, nincs értelme ennek - tette hozzá Nagy Krisztián.

A hipermarket novemberi akciós újságjában egy kiló lapockát még mintegy 1170 forintért kínáltak, most a lapocka már csak 867 forint. A csont nélküli karajt 1450 forintért adták, ma pedig 1157 forint volt.

null

A Kométa 2015-ben több mint 410 ezer darab sertést vágott le, míg egy évvel korábban csak 300 ezret. Termelésük 60 százaléka tőkehús. Az áfacsökentéstől az ágazat tisztulását várják.

- A legnagyobb pozitívum, amit várunk ettől az intézkedéstől, hogy az úgynevezett fekete gazdaság az szépen el fog tünni ebből a szektorból, iléletőleg a magyar fogyasztóknak a sertéshús iránti bizalma, illetőleg a fogyasztásának növekedését várjuk - mondta Hollósy Tibor, a Kométta 99 Zrt. ügyvezető-helyettese.

Hollósy Tibor hozzátette, az áfacsökkentés a sertés tőkehús bizonyos részeit érinti csak. Egyebek mellett a vese, a velő, a máj és a szív továbbra is a 27 százalékos áfa alá tartozik.

Címkék: áfa, csökkenés, hús, ár, január, 2016, gazdaság