Az egyik kaposvári élelmiszerüzletben a bolt tulajdonosa már a tanuló idő alatt megpróbálja itt tartani a jó szakembereket. A legtöbb esetben ez sikerül is, de érezhető az eladóhiány.

- Miután kötelezővé vált a kereskedelmen belül bizonyos pozíciókba, tehát nem az árufeltöltőre gondolok, ami továbbra is segédmunka, hanem ahol kommunikálni kell a vevővel, a szakképzett munkaerő, ez miatt és főleg amióta ezt szigorúbban ellenőrzik is egy hiány keletkezett tulajdonképpen már a városban és nem csak a Balaton parton - tette hozzá Papp József.

Országosan legalább 5 ezer ember hiányzik a kereskedelemben a KSH adatai szerint. Ez a szám duplája a 3-4 évvel ezelőttinek. Egy bolti eladó ma Magyarországon átlagosan nettó 70-80 ezer forintot visz haza havonta. Pótlékokkal együtt jó, ha 85-90 ezer forint összejön.

- Egy szakmunkás minimálbéren dolgozó - 122 ezer forint jelenleg a szakmunkás minimálbér - alkalmazott, majdnem két millió forintjába kerül egy vállalkozónak. A leszorított árrések, árak miatt nehéz nekik ezt kigazdálkodni - tudtuk meg Kertész Rezsőtől, a KISOSZ megyei társelnökétől.

Ahogy a vendéglátás, úgy a kereskedelem terén is egyre többen a külföldi munkavállalás lehetőségét keresik.

Egy friss felmérés szerint három, ötszörös bért is meg lehet keresni külföldön egy adott szakmában. Amíg Magyarországon egy cukrász, varrónő, pincér, vagy utcaseprő a bruttó átlagbért kapja, addig ugyanezért a munkért külföldön a sokszorosát viheti haza. A fejavász cég vezetője szerint ez így is marad még sokáig.

- A következő pár évben még meghatározó lesz ez a fajta elvándorlás, tehát az itthoni munkaerőpiaci helyzet nem teszi lehetővé, hogy mondjuk ebben a munkakörben mint eladó, pénztáros, vagy akár egy backoffice háttérben dolgozó kolléga megtalálja a számításait - válaszolta Miseta Gábor, a Viapan Group közvetítési üzletág vezetője.

A kereskedelmi szakszervezet szerint a boltok tulajdonosainak emelniük kell a béreket, máskülönben nem lesznek alkalmazottak, akik kiszolgálják a vevőket. A KISOSZ szerint viszont ehhez a járulékok mértékén kellene csökkentenie az államnak.

Címkék: Viapan, bolti, eladó, KSH, hiány, Magyarország, Kaposvár, gazdaság