Somogyszilben például egy felújított önkormányzati ingatlanban könyvtárat alakítottak ki, ahol a helyiek nemcsak könyvet vagy újságot kölcsönözhetnek, hanem internetezhetnek és fénymásolhatnak is. A település korábban jól gazdálkodott, ezért tízmillió forintot kaptak a Belügyminisztériumtól.

Szentgáloskéren új aszfaltburkolatot kapott az egyiki leharcolt útszakasz, szintén ebből a keretből, most egy újabb utcát burkolnának újra.


Azok a somogyi önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságot, összesen csaknem 800 millió forintos támogatást kaptak tavaly az államtól.

A legtöbb pénzt - 112 millió forintot - Lengyeltóti kapta, míg a legkevesebbet Porrogszentpál és Rinyaújlak nyerte 1,5-1,5 millió forintot.

Idén szeptember elsejéig ismét pályázhattak a települések a többletforrásra. Ezeket a pályázatokat október 15-éig bírálja el a belügyi tárca, a nyertesek pedig a tervek szerint a megítélt összegeket még az idén megkapják.

Címkék: gazdálkodik, pályáz, település, fejleszt, gazdaság