Percenként csaknem ötszázszor rázza meg a szőlősorokat ez a hatalmas kombájn, így szüreteli le a szőlőszemeket. A Bujdosó Pincészet az idei évtől szinte mindegyik szőlőfajtát ezzel a módszerrel szedi le. Jelenleg a két hektáros fiatal telepítésű Zenit ültetvényt takarítják be, amelyből becsléseik szerint 13 ezer palack bort állítanak majd elő.

- A tavalyi év mutatja nagyon jól, hogy van, amikor egy-két nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy termésmentéssel leszüreteljünk egy szőlőt, ez kézi szervezéssel, emberekkel megoldhatatlan feladat. Úgyhogy ezért döntöttünk úgy, hogy idéntől, már saját kombájnnal szüreteljük a szőlőket és akkor szedjük, amikor ideális - mondta a Balatonboglári Borvidék elnöke, Bujdosó Ferenc.

null

Lengyeltóti határában azonban még csattognak a metszőollók. Itt több mint 200-an szedik a Zenit és az Ottonel muskotály fajtákat. A szőlőszemeknek kedvezett az idei időjárás, cukorfokuk a mérések alapján elérte a 17, 18-ast, ami jónak számít.

A jövő hét közepéig még oportót és rizlingszilvánit szüretelnek, majd a királyleánykával és chardonnay-vel folytatják. A szőlőszemeket az egyik közeli feldolgozóba szállítják, ahol több százezer palack bort készítenek majd belőlük.

Címkék: bor, szüret, balaton, gazdaság