- Az elmúlt két évtized legnagyobb intézmény-felújítási programja az idei. Csaknem 900 millió forintból korszerűsítjük 24 intézményünket - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Szita Károly. A polgármester kiemelte: a cél az energiatakarékosság.

A Munkácsy Mihály Gimnáziumban 110 millió forintból ablakokat cserélnek, szigetelik a homlokzatot és a tetőt is.

null

Gyallai Katalin igazgató elmondta: az 50 éves épületre ráfér a felújítás. Az ablakok utcafronti részét már korábban kicserélték, s érezhető a különbség. Az intézményvezető a 835 tanuló nevében is köszönetet mondott a korszerűsítésért.

Ezzel együtt 450 millió forint összértékű felújításnak állnak neki szeptembertől a Gárdonyi iskolában, a Rét utcai, a Tar Csatár, a Nemzetőr sori és az Arany János óvodában. Erre egy most lezárult KEOP uniós forrás ad lehetőséget. A munkákat október végéig befejezik.

Felújítások 2015-ben:

  • Búzavirág utcai Óvoda - iroda feletti lapostető-szigetelés
  • Gyöngyfa napközi otthon - rámpaburkolat felújítása
  • Móricz Zsigmond Művelődési Ház - tisztasági festés, parketta-felújítás a könyvtárban és a nagyteremben
  • Hajnóczy utca felnőtt- és gyermekorvosi rendelők felújítása, a közösségi ház tetőjavítása
  • Takáts Gyula Emlékház - vápa bádogozásának javítása
  • Benedek Elek Tagiskola - tornacsarnok padlóburkolatának cseréje
  • Kodály Zoltán Központi Iskola - tornaterem padlóburkolatának felújítása
  • Nemzetőr sori bölcsőde - melegvíz- és fűtésszabályozó blokk kiépítése
  • Közterület-felügyelet - világítás korszerűsítése az irodákban
  • Zrínyi Ilona Tagiskola - falpanel cseréje a toldaléképületben
  • Városháza - szárazkapu és 4 db nyílászáró felújítása, galambvédő háló felszerelése a belső udvarban, fűtéskorszerűsítés terv a Teleki utcai szárnyban
  • Szocionet, Honvéd u. 33. épület homlokzatának takarítása és galambriasztó felszerelése
  • Szigeti Gyula SZKI Tallián Gyula utcai épületének részleges felújítása
  • Tar Csatár Központi Óvoda fűtéskorszerűsítése
  • Kaposfüredi Tagóvoda - udvari tárolóépület építése
  • Rét utca 4. szám alatti orvosi rendelők átépítése, felújítása
  • Béke utca 31. szám alatti orvosi rendelők felújítása

    KEOP pályázat épületenergetikai korszerűsítések:

  • Gárdonyi iskola - ablakcsere
  • Munkácsy Gimnázium - ablakcsere, homlokzat és tető hőszigetelése
  • Rét Utcai Óvoda - ablakcsere, homlokzat és födém hőszigetelése
  • Tar Csatár K. Óvoda - ablakcsere, homlokzat hőszigetelése
  • Nemzetőr Sori Óvoda - ablakcsere, homlokzat és tető hőszigetelése
  • Arany János Tagóvoda - ablakcsere, homlokzat és tető hőszigetelése

Ezeken kívül idén elkezdődik a judo csarnok bővítése is.

Címkék: bejelentés, intézmény, felújítás, Szita Károly, Kaposvár, gazdaság