Bő hét tonnás búzatermésükkel idén átlag feletti termést takarítottak be az egyik somodori családi gazdaságban. Összesen ötszáz hektárt művelnek, aminek a fele a sajátjuk, másik fele pedig bérelt terület. Utóbbinak egy része ma még állami föld. A jelenlegi szabályok szerint három év gazdálkodás után a bérlőknek elővásárlási joguk van.

Ezt viszont csak akkor érvényesíthetnék, ha a húszéves bérleti időszak lejárt és az állam fel is kínálja eladásra területet. Pongráczék azt szeretnék, ha az elővásárlási pont nem változna az új szabályozásban. Akkor ugyanis néhány fejlesztésük nem fog megtérülni.

A mi beruházásunk, amit például az állatlétszám növelésére nyújtottunk be, az feleslegessé - nem feleslegessé, hanem okafogyottá fog válni, miután az állattartás, azért valljuk be öt-hat év után kezd megtérülni az embereknek. Ha viszont letelik ez a három év és elővásárlási jogunk van, akkor nagyon szívesen megvennénk a földeket - mondta Pongrácz Máté, családi gazdálkodó.

Az elővásárlási jog azonban csupán egy a tisztázandó kérdések közül. Az egyik sarkalatos pont például a helyben lakás kérdése, a másik pedig a földterület megvásárlásának pénzügyi fedezete. Úgy tudni: a MAGOSZ egy kedvezményes hitelprogramot fog javasolni a kormánynak.

- A kormány nem döntött még ebben a kérdéskörben, de az hozzátartozik a dologhoz, hogy három hektár alatti, tehát kisebb területeknél folyamatosak az eladások már évek óta, hiszen azokat a kisebb parcellákat, amelyek egy lehet, hogy egy gazdának a területébe vannak beékelődve, vagy egy gyomtengert jelentenének, ha nem tudnánk hasznosítani, azokat a legcélszerűbb, ha a magyra állam értékesíti - tette hozzá Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter.

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet honlapján jelenleg több mint húsz somogyi földhaszonbérleti ajánlat szerepel, nagyjából száz földterület vonatkozásában. Somogyban most Balatonszabadi, Andocs és Lábod környékén lehetne földet bérelni az államtól.

A hirdetményben alig fél hektáros rét éppúgy szerepel, mint 15 hektáros legelő, vagy szántó.

Címkék: MAGOSZ, felvásárlás, gazdák, föld, hitel, kormány, segítség, gazdaság