Idén áprilisban törölte el az Európai Unió a tejre vonatkozó kvóta rendszert. Ennek akkor örültek az ágazat szereplői és fellendülést vártak tőle.

- A kvóta rendszer megszüntetése egy vesenyhelyzetet teremt, megszűnik a termelési korlátozás. Mint minden verseny ez komoly kihívást jelent a magyar tejtermelőknek is és mindenkinek, illetve ez egyben lehetőséget is jelent a termelés bővítésére - mondta Czerván György, államtitkár.

Mára azonban annyi tej került a világpiacra, hogy a termelőknek literenként csak alig több mint 75 forintot adnak a feldolgozók. A termékek ára is csökkent. A trappista sajt 22, a túró 17, a tejföl 15 százalékkal lett olcsóbb. A Fino-Food kereskedelmi igazgatója azt mondta, az import termékek ára rendkívül alacsony, dömping áron lehet megvásárolni.

- Emiatt a magyar tejfeldolgozók is folyamatos árcsökkentésre kényszerültek. Ennek megfelelően ez a nyerstej árában is megjelenik, ami komoly probléma hiszen minden tejfeldolgozó abban lenne érdekelt, hogy olyan árak alakuljanak ki nyerstej fronton, ami hosszútávú kiszámíthatóságot ad a teljes vertikumnak tejtermelőnek és feldolgozónak egyaránt - válaszolta Szommer Gábor, a Fino-Food Kft. kereskedelmi és beszerzési igazgatója.

A tejipar gondjainak enyhítésére egy 420 millió forint értékű kampányba kezdett július közepén a kormány, amellyek a hazai termékek fogyasztására ösztönöznek.

- Most, amikor a különösen az európai tejpiacon komoly válság van indítottunk egy tejmarketing akciót, hogy vegyünk magyar tejterméket ne külföldit, mindenből van magyar sajtból, kefírekből, tejből olyan minőség, ami megállja a helyét a magyar piacon és friss és megbízható helyről kerül a fogyasztók asztalára - tette hozzá Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter.

A tisztességes tejipari hazai cégek védelme érdekében az adóhatóság is akcióba kezd. Ellenőrzik a Magyarországra kerülő import UHT tejek kereskedelmét. A NAV adatai szerint az elmúlt 3 évben 5 és fél milliárd forintnyi kárt okoztak adócsalással a fantomcégek és az adóelkerülő gazdák.

Címkék: gondok, tej, ár, gazdaság