A cégek és magánszemélyek számára 2017-től megszűnik az adóbevallás jelenlegi rendszere – derül ki az Origo szerint abból a dokumentumból, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium készített az államreform bizottság számára. A tervezet szerint a személyi jövedelemadó tekintetében az adóbevallás folyamata a jövőben megfordulna: az adóhatóság készítene egy ajánlatot a magánszemélyek részére, akiknek csak az lenne a feladata, hogy ezt jóváhagyják.

A portál az anyag kapcsán arra jutott, hogy a munkáltatóknak sem kell elkészíteniük a pontos kimutatást az éves be- és kifizetéseikről, ami a cégeknek is komoly adminisztratív tehercsökkenést jelenthet a következő években.

Vége a töltögetésnek?
Vége a töltögetésnek?

A tervezet szerint a NAV-nak 2017-ben már képesnek kell lennie arra, hogy elkészítse a 2016-os bevallást. Az Origo úgy tudja, az államreform bizottságban tárgyalták a tervezetet, egyelőre hivatalos döntés nem született erről, azonban irányával egyetértettek a résztvevők.

A szaktárca az Origo megkeresésére közölte, valóban dolgoznak egy ilyen anyagon, de további pontosításra van még szükség. Szándékukban áll, hogy a Magyarországon söralátét méretű adóbevallás se legyen – tették hozzá

Címkék: origo, megszűnik, adóbevallás, gazdaság