Jegybanki háttéregyeztetéseken felmerült az ötforintos pénzérme kivezetése – értesült a Napi Gazdaság az ügyre rálátó forrásokból. Ezzel párhuzamosan az ötszáz forintos bankjegy fémpénzzé alakításának ötlete is előkerült.

Utóbbi kapcsán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) arról tájékoztatta a hírportált, hogy 2014 és 2018 között a jelenlegi bankjegysorozat folyamatosan megújul, vagyis nincs olyan terv, amely az egyes papír alapú fizetőeszközök megszüntetését célozná.

Az ötszáz forintos bankjegy felszámolása, illetve annak pénzérmesítése mellett azonban több gazdasági érv is felsorakoztatható, például az amortizáció ütemének csökkentése. Az esetleges lépés mindenesetre nem okozna számottevő drágulást az előállítási költségekben, hiszen hiába olcsóbb a papír alapú pénznyomás, a bankjegyeken szereplő biztonsági jelek miatt az egységnyi ár már megközelíti a pénzérmék bekerülési árát.

Búcsút inthetünk az ötösöknek?
Búcsút inthetünk az ötösöknek?

Éppen a költséghatékonyság szól viszont az ötforintos kivezetése mellett, ugyanis annak legyártása már most többe kerül, mint a fémpénz névértéke. Sőt, hulladékárban mérve is meghaladja annak vásárlói értékét. Az érme tömege 4,2 gramm, ennek 75 százaléka réz, 21 százaléka cink, 4 százaléka pedig nikkel. Csak a nyersanyagok beszerzési ára meghaladja a kész ötforintos fémpénz nominális értékét. Erre rakódik még rá a pénzverés költsége is.

"A jegybanki készpénzforgalmi elemzések szerint a jelenlegi bankjegy- és érmecímletek megfelelően betöltik a forgalomban való szerepüket, így középtávon nem indokolt a szerkezetükbe történő beavatkozás" - közölte az MNB kedden az MTI kérdésére.

A jegybank pénzkibocsátási feladatai között nem szerepel a jelenlegi forint címletstruktúrában történő változtatás. A készpénzes feladatait érintően a jegybank 2018-ig a forgalomban lévő bankjegyek megújítására koncentrál - teszik hozzá.

Címkék: megszűni, napi gazdaság, mnb, öt, forint