A hegesztést tanulták hétfő délelőtt a diákok a kaposvári TISZK-ben. A kormány tervei szerint jövő szeptembertől elsősorban cégeknél tanulnák el a szakma fortélyait. A diákok jelenleg az első évben egyfajta alapképzést kapnak, amivel a második évben már tudnak a vállalkozásoknál dolgozni. A tervezet szerint azonban már a tanulmányaik kezdetén kikerülnének az üzemekbe.

- Ez természetesen nem jó a vállalkozónak és nem jó tanulónak sem, hisz olyan munkát kéne neki végezni, amiről fogalma sincsen és, ha belegondolunk abba, hogy vannak nagyon értékes gépek, 150-160 milliós gépek, amelyeken a tanulókat kellene tanítani, akkor ez egy jelentős kiesést jelentene a vállakozónál, tehát nem tudna ipari rendszerű termelést folytatni rajta, hisz oktatni kell a tanulókat - válaszolta Horváth Zoltán, a Kaposvári TISZK ügyvezető igazgatója.

A TISZK vezetője szerint az új rendszerből hiányzik majd egy általános gyakorlati képzés, hiszen a cégek majd arra tanítják be a tanulókat, amire éppen nekik szükségük van. Ezzel együtt várhatóan tanműhely bezárásokkal is jár majd az új rendszer, ami az oktatók elbocsátásához is vezethet.

A gyakorlati helyek leszervezése a megyei kereskedelmi és iparkamarák feladata. Somogyban jelenleg a mintegy 5200 ipari tanuló több, mint 560 cégnél gyakorolhatja a szakmát. A tanműhelyek bezárását a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke sem támogatja.

- Szerintem ez ne valósuljon meg, mert a gyerek az szedje föl azt az alapinformációt, ami ahhoz kell, hogy kint az üzemben az alaplépéseket legalább ismerje. Tudja azt, hogy egyáltalán egy üzemben egy munkapad mellett mit kell tenni. Erre az iskolai tanműhelyek igenis, hogy alkalmasak és ezeknek tovább kell működni akármilyen rendszer lesz, akkor is - mondta Varga József, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara megyei elnöke.

A törvényjavaslat szerint a tanműhelyekben csak akkor lehetne a diákok gyakorlati oktatását végezni, ha az adott szakmaterületen a gazdaságban minden képzőhely betelt már.

Címkék: tiszk, tanműhely, vállalkozás, szakképzés, gazdaság