A pálya új, a sebesség a régi. A felújított síneken majd csak a decemberi menetrendváltástól közlekedhet 100 kilométer per órás sebességgel a mozdony. Az első ütemben nemcsak a sínek, hanem a peronok is megújultak. Korszerűbbek lettek a közúti átjárók, valamint több hídszerkezet is. A beruházás 3,2 milliárd forintba került.

Kaposvár polgármestere a mai sajtótájékoztatón elmondta: a város gazdasági fejlődését meghatározza a vasútvonalak és az úthálózat minősége. Ezért is fontos a MÁV fejlesztése.

- A Kaposvár - Dombóvár közötti szakasz 46 perc alatt járható le vasúttal azért mert rendkívül lassan mennek a vonatok. Egy vágánykorszerűsítésnek köszönhetően ez az elkövetkező esztendőben 20 perccel rövidebb lesz - mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

A munkákkal várhatóan egy év múlva végeznek. Akkorra készül el ugyanis a második, Dombóvár-Baté közötti szakasz. A MÁV tervei szerint a kaposvári vasútállomás épülete is megszépül.A műemlékvédelem alatt álló épületben Kormányablak is üzemel majd. A fejlesztéseket összhangba hozzák a város által elindított Kaposvári Közlekedési Csomópont beruházásaival.

- Meg kívánjuk újítani a vasútállomás környékét. A városrészek összeköttetését. Az árufuvarozáshoz használt rendezővágányokat pedig át fogjuk telepíteni. Ezért hangzott el, hogy ez kiemelt vasúti beruházás - tette hozzá Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Ezek a fejlesztések várhatóan a 2014 - 2020-as uniós ciklus forrásaiból valósulnak meg.

Címkék: dombóvár, máv, vasút, kaposvár, gazdaság