A Dél-dunántúli régióban az előző évhez hasonlóan több mint 340 ezer személyijövedelemadó-bevallást nyújtottak be, melynek 42 százaléka Baranyából, 33 százaléka Somogyból, 25 százaléka Tolnából érkezett.

Egyre népszerűbb az elektronikus bevallás. Az adózók a bevallások több mint 60 százalékát már elektronikusan töltötték ki és 23 százalékát így is küldték meg a hivatalnak, megspórolva ezzel az esetleges sorban állást. Az elektronikus kitöltés aránya évről évre növekszik.

A jelentős arányú elektronikus kitöltés ellenére, beérkezéskor még a bevallások ötöde hibás volt, de augusztus elejére már csak a bevallások 0,4 százaléka maradt hibás. A javítások folyamatosan zajlanak.

A legjellemzőbb hibák még mindig az aláírás, az utalási cím illetve a bankszámlaszám hiánya; a nem megfelelő önkéntes pénztári rendelkezések; a munkáltató, kifizető által levont adóelőleg összegének téves sorban történő szerepeltetése volt.

Az elmúlt évben bevezetett új szabályozás még könnyebbé tette az egyszerűsített bevallást, melyet idén 33 ezren választották a Dél- Dunántúlon. Ennek köszönhetően az összes bevallás 10 százaléka már egyszerűsített bevallásként érkezett.

A bevallások elkészítése során leggyakrabban a családi kedvezményt, a lakáshitel és a súlyos fogyatékos adókedvezményt vették igénybe az adózók.
Dél-Dunántúlon 75 ezren igényeltek vissza adót, összesen 2,9 milliárd forintot. Egy főre 38 452 forint visszaigényelt személyi jövedelemadó jutott.

A régióban 10 adózó vallott 100 millió forint feletti összevont jövedelmet. A legmagasabb bevallott összevont jövedelem 3,3 milliárd forint volt. Különadózó jövedelmet bevallók közül 38 érte el a 100 millió forintot, a legmagasabb jövedelem 1,4 milliárd forint volt - írja közleményében a Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóság.

 

Címkék: magánszemély, nav, adó, gazdaság