Online utastájékoztatást és GPS alapú forgalomirányítási rendszert vezet be a Kapos Volán Zrt. A buszok nyomonkövethetőek lesznek és az utasok járatuk útvonalát, annak érkezését is megtudhatják. A somogyi közösségi közlekedés csaknem 750 millió forintból újul meg.

A jövőben már nem kell megkérdezniük az az utasoknak a járatuk érkezésének időpontját. Az új, elektronikus tájékoztató táblákon már ezek az adatok is szerepelnek majd a kaposvári buszpályaudvaron.

A jövőben az interneten is meg tudja nézni az utas, hogy eléri-e a buszát. A Kapos Volán csaknem 750 millió forintért fejleszti utastájékoztató és forgalomirányítási rendszerét.

null

- Rengeteg paramétert tudunk majd ezzel vizsgálni, amelyből lehet következtetni, elemezni, hogy egy adott gépkocsivezető hogyan üzemel, közlekedik, amelyből egy utaspanaszt is nagyon korrekten, objektív adatok alapján lehet kivizsgálni - mondta a Kapos Volán Zrt. vezérigazgatója, Bebics János.

A központban nyomon tudják követni az autóbuszokat.

- A forgalomirányító diszpécserek folyamatosan látják az autóbuszok mozgását, menetrendhez viszonyított késésüket, sietésüket, probléma esetén azonnal be tudnak avatkozni - tájékoztatott a T-Systems Magyarország Zrt. projektmenedzsere, Herczeg András.

A fejlesztés várhatóan idén év végéig elkészül. A megyei Volán cégek jövőre átalakulnak regionális társasággá. Somogy, Tolna és Baranya megyében
csaknem 800 busszal a Dél-Dunántúli Közlekedési Központ biztosítja majd a közösségi buszközlekedést.

Címkék: internet, volán, kapos, gazdaság