A kiírás szerint a támogatás ötven, mikro- és kisvállalkozások esetében 60 százalékos önrész mellett vehető igénybe. A pénzt a nyertesek új telephelyek kialakítására, a már meglévők bővítésére és korszerűsítésére, eszközbeszerzésre, illetve infrastrukturájuk javítására fordíthatják.

A megyei közgyűlés elnöke azt mondta, a Dél-Dunántúli Régióba kétmilliárd forint érkezik erre a célra. Gelencsér Attila szerint ez a pályázati lehetőség azért is jó, mert munkahelyeket teremt és növeli a vállalkozások vesrenyképességét.

Címkék: telephely, raktár, támogatás, fejlesztés, gazdaság