A Csongrád megyei napilapban kedden megjelent interjúban a politikus úgy fogalmazott, hogy "fekete hónap elé néznek a szolgáltatók". 2014 után az a fő kérdés, hogy miként lehet a tartósan alacsony áram- és gázárat biztosítani Magyarországon - mondta. "Garantáljuk, hogy a lakossági szolgáltatásoknál nem lesz helye a profitnak" - tette hozzá.

Az államtitkár közölte, a kormány kész minden áram- és gázszolgáltatóval korrekt tárgyalásokat folytatni arról, hogy miként tudják átadni érdekeltségeiket, elhagyni az országot.

Jelenleg is folynak ilyen tárgyalások - tudatta a politikus, hangsúlyozva: akármelyik céget is veszi át az állam, minden munkavállalóra igényt tart majd. "A szolgáltatás színvonalát nem akarjuk csökkenteni, csak a kivett pénz mennyiségét" - mondta.

Az áprilisi választás tétjével kapcsolatban Lázár János kifejtette, bár nem teljesen elégedett, tiszta lelkiismerettel állnak a választók elé. Készen vannak az új struktúrák, minőségjavításra kell az újabb négy év - fogalmazott a politikus.

"Az állam szempontjából sok területen például az egészségügy, oktatás félmunkát végeztünk. Hiába van például Klebelsberg-központ, amíg a magyar oktatás nemzetközi összehasonlításban romló eredményeket mutat, nem vagyok nyugodt" - mondta az államtitkár, leszögezve: "Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy sikeressé tegyük az országot. A Fidesznél csak a Fidesz a jobb."

Címkék: lázár, jános, távfűtés, rezsi, 2014, gazdaság