szivattyúzás3

(A kép illusztráció)

Van olyan terület, ahol 43 hektár mezőgazdasági területet borít a belvíz - tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság pénteken az MTI-t.

Gaál Róbert védelemvezető közlése szerint az elmúlt hetek csapadékos időjárása és a Zalán levonult több kisebb árhullám hatására már február 10-e óta folyamatos a belvízi védekezés e térségben. Telítettek a csatornák és az árkok, illetve a közeli területek, míg a Balatonszentgyörgy és Nagykanizsa közötti vasútvonalak mentén lévő árkokban a magas vízszint a töltés szilárdságát is veszélyeztetheti.

A Kis-Balatonnál négy belvízvédelmi szakaszon folyik a védekezés, összesen 43 szivattyú üzemel, illetve mobil szivattyúk beállítása is szükségessé vált. A Zala jobb és bal parti belvízvédelmi szakaszán csütörtök reggel harmadfokú készültséget rendeltek el, ezen a szakaszokon éjjel-nappal folyamatos a szivattyúzás, átlagban harminc ember vesz részt a védekezésben.

Mezőgazdasági területek állnak víz alatt, lakóházak nincsenek veszélyben, de az elöntött területek nagysága 43 hektár. A vízügyi igazgatóság az elmúlt tíz nap alatt több mint 1,6 millió köbméter vizet emelt át, csak csütörtökön 247 ezer köbméter vizet szivattyúztak ki az elöntött területekről.

 

Címkék: szívattyú, töltés, kis, víz, vasút, balaton, gazdaság