szemét


Lesújtó fogadta néhány napja az egyik kaposvári társasház lakóit a konténerek környékén. A hulladékgyűjtők némelyike csordultig volt töltve szeméttel, a földön pedig több zsáknyi szétdobált háztartási hulladék hevert. A lakók azt mondják: a guberálók szórják szét a szemetet. Erre kellene valami megoldást találni.

- Az a baj, hogy a kukások azok egyszer nem zárják le a tetőt, ha fúj a szél szanszéjjel megy minden papír, meg kidobálnak mindent - mondta Kimpf Jánosné.

Az önkormányzat évekkel ezelőtt rendeletben tiltotta meg a guberálást. Ezt a szabályozást azonban az Alkotmánybíróság később megsemmisítette. A város azonban továbbra sem engedni, hogy egyes emberek a szemétben turkáljanak. Mint mondták: minden rászoruló, aki kér, az segítséget is kap az önkormányzattól.

A szemétszállítást végző cégnek nem kötelessége összeszedni a kuka mellé kihullott szemetet - mondja az igazgató. Ennek ellenére ezt többször megteszik. Trenyik Tamás hozzátette: a guberálás mellett az is baj, hogy a nyílt helyeken lévő hulladékgyűjtőbe olyanok is beleteszik a szemetüket, akik ezt nem tehetnék és így hamar megtelnek a konténerek.

- Segíthet a helyzeten valamennyire, hogyha megfelelő méretű edényben gyűjti a társasház a hulladékot. Ha nincs nagyon tele az a tartály, akkor kevésbé tudja kifötörni belőle a guberáló ember is. De arra is lehetőség van, hogy elzárják, ketrecbe rakják, vagy valamiféle lánccal, lakattal biztosítsák ezeket az edényeket - árulta el a KVG Zrt. vezérigazgatója, Trenyik Tamás.

A KVG Cseri úti telepén úgynevezett mesterkulcsos lakatokat lehet vásárolni, így ürítéskor ők is ki tudják nyitni a tartályokat és a lakók is tudnak kulcsot másoltatni maguknak.

Címkék: guberál, lakó, védekez, kuka, szemét, kaposvár, gazdaság