Ha a magánszemély az adóévben kizárólag adóelőleget megállapító munkáltatótól, kifizetőtől szerzett jövedelmet, az adóelőleget megállapító munkáltató által levont adó, adóelőleg és a ténylegesen fizetendő adó különbözete az ezer forintot nem haladja meg, és a kifizető az adót, adóelőleget hiánytalanul levonta.

A magánszemélyek az idén is kérhetik, hogy munkáltatójuk állapítsa meg személyi jövedelemadójukat, ha megfelelnek az ehhez szükséges feltételeknek és a cég ezt vállalja; a dolgozóknak erről január 31-ig kell nyilatkozniuk munkahelyükön.

Az adónyilatkozat többek között akkor választható, ha a magánszemély az adóévben kizárólag adóelőleget megállapító munkáltatótól, kifizetőtől szerzett jövedelmet, az adóelőleget megállapító munkáltató által levont adó, adóelőleg és a ténylegesen fizetendő adó különbözete az ezer forintot nem haladja meg, s a kifizető az adót, adóelőleget hiánytalanul levonta. Az adónyilatkozat az adózó által benyújtott bevallásnak minősül.

Tavaly több mint 700 ezren választották a munkáltatói elszámolást, csaknem 30 ezerrel többen, mint az előző évben, így ennek a bevallási módnak az összes bevalláson belüli súlyaránya 15-ről 15,8 százalékra emelkedett. A munkáltatónak a munkáltatói adómegállapítást választó magánszemélyekről az adóévet követő év február 12-ig kell adatot szolgáltatnia.

A munkáltató a magánszemély nyilatkozata alapján, a március 20-ig átadott igazolások figyelembevételével május 20-ig állapítja meg az adóalapot és az adót, s erről igazolást ad. Az adómegállapítást június 10-ig, elektronikus úton kell továbbítania a munkáltatónak az állami adóhatósághoz.

Ha valaki nem a teljes évben dolgozott jelenlegi munkáltatójánál, akkor az előző munkahelyről származó igazolást is át kell adnia a bevallás elkészítéséhez, ha pedig az adózó január 31-ig munkahelyet változtat, a nyilatkozatot új munkáltatójánál teheti meg. A magánszemélyeknek akkor is nyilatkozniuk kell, ha nem kérik a munkáltatói szja-megállapítást annak ellenére, hogy a munkáltató egyébként azt vállalná.

Címkék: megállapítás, előleg, ellenőrzés, adó, munka, gazdaság