cukor


Az eddigi adatok szerint az értékesítési láncban résztvevő társaságok összesen több mint 50 millió kilogramm kristálycukrot és 3 millió liter étolajat hoztak be az országba, melynek értéke meghaladja a 12 milliárd forintot. Az adóellenőrök megállapítása szerint a bevallani és megfizetni elmulasztott áfa összességében elérheti a 3,5 milliárd forintot.

A költségvetésnek okozott kár megtérülése érdekében a NAV eddig összesen 337 millió forintot és 17 700 eurót zárolt, valamint öt ingatlant és hat tehergépjárművet foglalt le. Mindeközben a szlovák adóhatóság a maga illetékességi területén vizsgálódott és tárta fel a hálózat szlovák ágát.

Mint kifejtették: a cégcsoport egyik tagjánál még 2013 márciusában indított adóellenőrzést a NAV Észak-budapesti Adóigazgatósága. Az ismert cukormárkát forgalmazó nagykereskedelmi társaság Szlovákiából több milliárd forint értékű cukrot és étolajat hozott be az országba, a szomszédos országból érkező információk, és a NAV saját informatikai rendszerének adatai azt mutatták, hogy a cég a közösségen belüli termékbeszerzését nem vallotta be.

A NAV országos akció keretében ellenőrizte a Szlovákia felől érkező kamionokat, célzottan figyelve a társaság közúti áruforgalmát. Egy közbeiktatott raktárban előkerültek a társaság működésére és kapcsolataira vonatkozó dokumentumok, amelyekből egy mesterségesen létrehozott céghálózat képe rajzolódott ki a revizorok számára. Kiderült, hogy az elsőként vizsgált társaság egy szlovákiai cégtől összesen 12 milliárd forint értékben vásárolt kristálycukrot és étolajat, amelyet két adóminimalizáló magyar vállalkozás közbeiktatásával négy kiskereskedelmi áruházláncnak értékesített.

Néhány nappal ezelőtt nyilatkozott a Magyar Nemzetnek Hájos László, a Magyar Cukor Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese. Akkor elmondta, hogy áfacsalás útján kerül a boltokba a cukor 80-90 százaléka, beleértve a Kaposváron, a Magyar Cukor Zrt. gyárában előállított mennyiség jelentős része is.

Címkék: csalás, cukor, áfa, nav, 2014, gazdaság