Annak ellenére, hogy az elhúzódó tél miatt nehezen indult be a tavasz, nem sikerült olyan rosszul a tavalyi év a szállásadóknak. A szallas.hu előzetes adatai alapján ugyanis 4,5 százalékkal növekedtek az ágazat eredményei. Ez persze elsősorban a nyári dömpingnek, és a Balaton felívelő népszerűségének is köszönhető.

siófok


A Balaton-parti Siófok népszerűsége továbbra is magasan kiemelkedik a mezőnyből. Az összesítés szerint minden hatodik szállást ide foglaltak le. Nem meglepő tehát, hogy ezzel megyénk előnye kétszeresére nőtt a lista második helyezettjével, Zalával szemben.

A felmérésből az is kiderült, hogy tavaly fejenként átlagosan 53 ezer forintot költöttek nyaralásra a magyarok. Ez 8 százalékkal több a 2012-ben. Miközben pedig csökkent a panziók népszerűsége, megnőtt a 4-5 csillagos hotelek foglalási száma. Ezt erősíti az is, hogy a portál kimutatásai szerint, idén a szállásra 9%-al több pénzt fordítottak a kikapcsolódni vágyók.

Szakemberek úgy vélik, a tavalyi trend idén is folytatódik, és a belföldi turizmus 3-4 százalékkal bővülhet.

Címkék: szallas, összesítés, adatok, turizmus, siófok, gazdaság