Több, mint tízezer fenyő hever az egyik telepen. A kitermelés, a hálózás osztályozás és csomagolás után, az úgynevezett palettázóba kerülnek.

Így körülbelül 200 fa fér el egy palettán. Ezek kerülnek a kamionokba, majd onnan a kereskedőkhöz és a vásárlókhoz. A lucfenyő métere idén 1500-2000 forintba, az ezüstfenyőé 3500-4000-be, a nordmanné pedig 5-6000 forintba kerül majd. Sokan csak az ünnep előtt pár nappal vágják ki, vagy veszik meg a fát, mert úgy gondolják, hogy akkor tovább marad friss. A termelők szerint ez egy tévhit:

- A visszajelzésekből az a tapasztalatunk, hogy jobb, ha előtte 1-2 héttel ki van vágva, mert hirtelen a hidegből a melegbe bekerül a fenyő, úgy mondják ezt szakmai nyelven, hogy sokkor kap. És nagyon sokszor jött olyan visszajelzés, a legfrissebb fákra, hogy nem hiszik el, hogy ezt most vágták ki - Szabóné Fodor Edit, pénzügyi vezető, Fenyőfarm.

A fákat azonban nem csak a termelők vágják, tolvajok is tizedelik az ültetvényeket. Somogyban ezért polgárőr egyesületek járőröznek.  

- Jelenlétünkkel megzavarjuk őket, tehát eleve nem mennek oda, ahol polgárőrök vannak, sőt akkor se mennek oda, ha egy civilt, látnak, ha polgárőrt akkor még úgy sem. Tehát eleget mozgunk a területen - Pálfi István, elnök , Gyékényesi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.

Idén földlabdás és vágott fenyőből is lesz bőven a piacokon. Egyedül a két méter feletti tűlevelűekből lehet hiány.

A kereskedők tapasztalatai szerint az emberek már nem az eddig igen népszerű lucfenyőt választják, hanem a nordmandot. Annak ellenére, hogy annak nincs illata és még drágább is.

Címkék: nem, fenyő, drágább, lesz, karácsony, gazdaság