A kedden még 25 kilométer hosszú szennyezés a Balatonból eresztett víznek és a csapadéknak köszönhetően szerdára 5-6 kilométeresre csökkent, és tisztulni kezdett a Sió - mondta Tóth Ferenc, a Tolna megyei kormánymegbízott a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása alapján.

A Dunában a szennyezés már semmilyen problémát nem okoz majd - tette hozzá.

A Tolna Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága elrendelte a haltetemek megsemmisítését a Kapos folyó teljes Tolna megyei szakaszán és a Sió csatorna érintett szakaszán, a megsemmisítés a halgazdálkodók kötelessége. A két folyón továbbra is halászati-horgászati tilalom van érvényben.

A kormánymegbízott emlékeztetett: a halpusztulást a víz oxigénhiányos állapota idézte elő, amit a Kaposról érkező, 5-10 kilométeres, vörösesbarna színű, az égetett cukor szagára emlékeztető szennyezés okozott.

Beda János, a Sió érintett szakaszát kezelő Tolnai Halértékesítő és Kisállattenyésztő Szövetkezet elnöke szerdán az MTI-nek arról számolt be, hogy a nap folyamán 150-200 kilogramm haltetemet és bódult halat emeltek ki a folyóból. Ezt megelőzően közel öt mázsa halat és haltetemet találtak a vízben.

Mint a szövetkezet elnöke elmondta, a mentést csütörtökön is folytatják, becslése szerint a Sión a halveszteség 75-80 százalékos.

A Magyar Cukor Zrt. kaposvári cukorgyárából múlt kedden folyt ki vinasz (cukortalanított melasz), amely a Kisgáti patakon keresztül jutott Kaposba.

A cég legutóbbi tájékoztatása szerint mintegy 15 tonnányi vinasz került ki az üzemből. Hájos László termelési vezérigazgató-helyettes az MTI-vel kedden közölte: a zrt. kész megtéríteni a vinasszal igazolhatóan összefüggésbe hozható károkat.

Címkék: szennyezés, vinasz, sió, kapos, víz, gazdaság