A hibás vagy hiányos számlákat kiküldő szolgáltatóknak pedig kötbért kell fizetniük, a 10 ezer forintot a családok kapják meg - ez is elhangzott azon a kaposvári fórumon tegnap este, ahol a rezsicsökkentést támogatóit köszöntötték.

Zsúfolásig megtelt az Inkubátorház nagyterme. A jelenlévők azt mondták: örülnek az újabb csökkenésnek, nagy segítséget jelent nekik. 

- A felét, vagy ennél nagyobbat nemigen lehet egyszerre megcsinálni, mert az terheket róna különböző helyekre, de így apránként levinni, ez szerintem tökéletes - mondta Schenk János.

A rezsicsökkentés már 2010-ben elkezdődött, amikor a jelenlegi kormány befagyasztotta az árakat, ezzel pedig 20%-os áremelkedéstől óvták meg a fogyasztókat - nyilatkoza Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára. Januárban pedig újabb tíz százalékkal csökkentették is az árakat. Gelencsér Attila országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a magyar emberek a rezsiharc nyertesei, akik aláírásukkal támogatták a kormány szándékát.

Ez a több mint 2 millió aláírás biztosított erőt - folytatta -, meghátrálásra késztette a velünk szemben álló erőket, ami a baloldal és a szolgáltatók szövetségét jelenti.

Szita Károly polgármester arra emlékeztetett: Kaposváron már másfél évtizede önkormányzati tulajdonban működnek a közszolgáltató cégek, ezért lehet a somogyi megyeszékhely az egyik legolcsóbb nagyváros. Hogy nonprofitból, még lejjebb megyünk, és tovább csökkentjük az árakat, ez egy szép, de embert próbálófeladat, de az ember örömmel végzi, mert tudja, hogy a kaposváriaknak ad, és a kaposváriaknak segít - mondta.

November elsejétől újra csökkennek a rezsiköltségek. Ezúttal 11%-kal. Gelencsér Attila beszélt arról is, hogy a közeljövőben 10 ezer forintot írnak jóvá azoknak a fogyasztóknak, akik hibás számlát kaptak a szolgáltatóktól.

Címkék: fórum, csökkentés, fűtés, szita, rezsi, gazdaság