napelem


Az atlatszo.hu cikke szerint a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázaton 100 millió forintnál több pénzt, 13 cég kapott. Ezek közül a legtöbbet az elmúlt két évben alapították. A nyertesek zöme a KEOP pályázat elnyeréséig érdemi tevékenységet nem folytatott, és kilencnek egyáltalán nem volt bevétele az elmúlt két évben.

További érdekesség a sztoriban, hogy a sikeresen pályázók között, ott találjuk az NFÜ éléről néhány hónapja távozó Petykó Zoltán, egykori üzlettársának Seregi Jánosnak több érdekelségét is. Az is kiderült, hogy olyan nyertes is van, akinek a tulajdonosai közt korábbi NFÜ-s jogi képviseletet ellátó, és korábban éppen egy KEOP-os pályázat átvilágítását végző ügyvédi iroda található.

Ugyanakkor megszólalt ma az NFÜ is a témában. Tájékoztatása szerint a fejlesztési ügynökség honlapján téves adatok szerepelnek, ugyanis a július 25-én meghozott támogatói döntéseket felfüggesztette Lázár János államtitkár - aki az NFÜ-t augusztus 1-jétől felügyeli kormánybiztosként -, és erről az érintetteket hivatalosan tájékoztatták.

Azt is jelezték, hogy az NFÜ honlapján szereplő információk tájékoztató jellegűek, a hivatalos kommunikáció a pályázókkal és kedvezményezettekkel más módon történik. "Ezzel együtt nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy nem vettük észre a téves adatokat, de ezt a hibát még a mai nap folyamán kijavítjuk" - közölte az NFÜ sajtóosztálya.

Címkék: mutyi, lázár, napelem, jános, somogy, gazdaság