Erről Sáringer-Kenyeres Tamás, a munkát irányító szakértői csoport vezetője beszélt az MTI-nek a térségben pénteken megkezdett biológiai irtás kapcsán.

Tájékoztatása szerint az elmúlt napokban egyre több vérszívó lepte el a Balaton partját, ami miatt az irtást a szokottnál korábban el kellett kezdeni. Pénteken légi biológiai irtást végeznek az üdülőrégióban, amit célszerű lenne 1900 hektáron végrehajtani, de a természetvédelmi területek, illetve légügyi tiltások miatt csak 1500 hektáron tudják végrehajtani.

A szakember arról is beszámolt, hogy nem lehetett előbb elkezdeni az irtást, mert ki kellett várni azt az időszakot, amikor a szúnyoglárvák kellően érzékeny stádiumba kerülnek, és hatásossá válik ellenük a biológiai védekezés. Arra kell számítani, hogy hamarosan szükség lesz egy kémiai irtás bevetésére is, és az idei nyári szezonban a korábbi éveknél több biológiai, valamint kémiai védekezésre lesz szükség.

Ennek költsége 50-70 millió forint körül alakul, amely keret rendelkezésre áll. Az összeg felét az állami turisztikai célelőirányzatból a Magyar Turizmus Zrt. biztosítja, a másik felét az érintett önkormányzatok állják.

Nézze meg a KaposPont témában készített összeállítását!

 

 

Címkék: Sáringer, szunyog, szúnyogirtas, tamás, Balaton, gazdaság