A Magyat Távirati Iroda azt írja: az idén kétféle Erzsébet-tábort hirdettek. Az egyikre iskolák, családvédelmi, gyermekjóléti intézmények jelentkezhetnek 10 fős csoportokkal. A másik fajta a tematikus üdülés: lesznek színjátszó-, illetve médiatáborok, lisztérzékeny gyerekeknek szólók, valamint sporttáborok magyar olimpikonok, világbajnokok részvételével.

A tematikus táborokra egyénileg is lehet jelentkezni, ám vannak bizonyos sportágak (köztük például az ökölvívás) amelynek táborába a szakszövetségeken keresztül lehet bejutni.

Jelentkezni ezen az internetes oldalon lehet, ám annak érdekében, hogy senkit ne zárjanak ki a lehetőségből, szerte az országban több mint 1500 helyen olyan központok működnek, amelyekben nemcsak a tájékozódásban, hanem a jelentkezésben is segítenek. A legközelebbi ilyen "segítőpont" megtalálásához az érintetteknek elegendő felhívniuk a 371-3242-es budapesti telefonszámot hétfőtől csütörtökig 9-16 óra, pénteken 9-13 óra között.

Tavaly 30 ezer gyerek vehetett részt az Erzsébet-program különböző táboraiban.

Címkék: Erzsébet-tábor, kedvezményes, család, gyermek, Balaton, gazdaság