Hat somogyi település kapott ingyen termőföldet a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől. Öt évig ingyen használhatják a területeket, ezzel pedig munkát adhatnak az álláskeresőknek.

Kaposfő gyümölcsfákkal és erdővel borított földet kapott. Az itt termelt gyümölcsöket az óvodások kapják majd.

- Mihelyt ki tudunk jönni, a metszések elvégzése lesz és a saját drótokkal a kerítések újrakészítése - a tavaszi munkákat sorolja Kaposfő polgármestere. Ezt a területet tavaly kapták egy évre Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől. A pincét kifestették, a területet rendbe rakták. Idén további öt évre ingyenesen dolgozhatnak rajta.

- Az egyik egy 11 négyzetméteres szántó, a másik, ahol állunk az egy közel félhektáros terület egy kert és egy erdőterület. Reményeim szerint ezt egy hosszabb időre megkapjuk kezelésbe - mondta Kaposfő polgármestere, Sztányi Tibor.

Országosan több mint 1000 hektár földet művelhet 91 önkormányzat.

- Számukra 15 napon belül rendelkezésre áll a szerződés, amely 5 éves ingyenes vagyonkezelést jelent a pályázó önkormányzatok számára - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára, Poprády Géza.

Somogyban hat település vesz részt a programban: Bárdudvarnok, Kaposfő, Kaposmérő, Somogyjád, Törökkoppány és Várda.

A tárolóban még van a tavalyi termésből, de az ideihez már elkezdték a fóliát is felállítani. Olasz nádat termelnek majd. Ruppert Józsefnek négy szakmája van, de az utóbbi időben nem tudott elhelyezkedni. Rajta kívül még 54-en dolgoznak a Start programban.

Jó, ezt előbb el kellett volna kezdeni. Ez olyan, mikor a szüleim a TSZCS-t elkezdték, csak ők munkaegységeket kaptak - mondta Ruppert József közmunkás.

A földeken megtermelt zöldségeket és gyümölcsöket az általános iskolások és az óvodások kapják majd.

Címkék: termő, föld, állam, támogatás, munka, gazdaság