A Magyar Hírlap szerint Baranyában három, Tolnában két, Somogyban pedig négy járás kerülhet abba a kedvezményezetti körbe, ahol a kormány szabad vállalkozási zónákat jelölne ki. Ezekben akár több százezer forintos támogatást is igénybe lehetne venni, például új munkahelyek létrehozására.

Éppen ez ugyanis a tervezett intézkedés lényege: azok a vállalkozások, amelyek az érintett járásokban új munkahelyeket hoznak létre adó- és foglalkoztatáspolitikai kedvezményeket vehetnek majd igénybe. Ez minden munkavállaló után 400 ezer forintos támogatást jelent új álláshelyenként. Emellett a január elsejétől élő szociális hozzájárulási adókedvezmény lehetőségét is kiterjesztik a szabad vállalkozási zónákra.

A napilap online kiadása azt írja, ha új vállalkozások települnek ezekbe a térségekbe, akkor munkahelyenként három évig részesülnek kedvezményben: az első két évben a teljes, a harmadik évben fele összegű szociális hozzájárulási adókedvezményt jelent. Ez 348, illetve 174 ezer forintot jelent a gyakorlatban egy munkavállaló után.

Somogyban négy (a barcsi, a csurgói, a kadarkúti és a lengyeltóti ), Baranyában három (a sásdi, a sellyei és a szigetvári), Tolnában két (a tamási és a dombóvári) kistérséget soroltak a leghátrányosabb helyzetűek közé egy korábbi felosztás szerint.

Országszerte 33 kistérség tartozott ebbe a körbe - éppen annyi, ahány szabad vállalkozási zóna lehet. Ugyan a járáshatárok nem mindenütt esnek egybe az egykori kistérségekével, nagy vonalakban azonban igen, így vélelmezhető, hogy azok a járások kerülnek a kedvezményezettek körébe, amelyek a leghátrányosabb kistérségek területén álltak fel.

forrás: magyarhirlap.hu

Címkék: szabad vállalkozási övezet, kedvezmény, hátrányos, térség, Somogy, adó, gazdaság