Minden eddiginél több, 336 700 adóvégrehajtás van jelenleg folyamatban, amelynek révén 873,3 milliárd forint beszedését célozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A Nemzeti Adó-és Vámhivatal adatbázisában 1 673 012 olyan cég, illetve magánszemély neve szerepel, akik összesen 1962 milliárd forint adó befizetésével „sárosak”. Az összeg ugyan 253,4 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban volt, az adósok listája viszont azóta 124 616 névvel bővült. Összességében tehát kisebb összeggel, de többen tartoznak az államnak. A megközelítően kétezer milliárd forint hiánytalan beszedésére csekély az esély, annak ellenére, hogy az adóhatóság meglehetősen változatos eszközöket alkalmaz a behajtásra. A központi költségvetés ebben az évben a tavalyit 3,5 százalékkal meghaladó, 10 901 milliárd forint adóbevétellel számol.

340 milliárdot behajtottak

Leggyakrabban és legeredményesebben az inkasszót alkalmazzák, ha ez nem vezet eredményre, az ingó- és az ingatlan-végrehajtás következik. Az elmúlt évben 340,717 milliárd forintot sikerült végrehajtással behajtani, 2,8 százalékkal többet, mint a megelőző esztendőben. Ennek az összegnek, több mint a felét – 178,731 milliárd forintot – inkasszóval szedték be. A végrehajtás hatására teljesített befizetés összege 149,150 milliárd forint volt. Mintegy 20 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a követelésfoglalás összege (3,444 milliárd forint) és 12,5 százalékkal a jövedelemletiltásé (6,975 milliárd forint). Az ingó- és ingatlanárverések értéke 2012-ben nem érte el a megelőző évi összeget; 1,860 milliárd forintot tett ki az ingó- és 558 millió forintot az ingatlan árverésből származó adóbehajtás.

Az adóhatóság tapasztalatai szerint a folyamatosan növekvő számú adóstól egyre nehezebb a tartozást beszedni. Elsősorban azért, mert döntő többségük a már nem működő cégek listáján szerepel. A 97 271 nem működő gazdálkodó szerezetnél gyűlt össze a teljes adóság 71,8 százaléka, megközelítően 1410 milliárd forint hátralék. A működésüket megszüntető és az adóbefizetést hátrahagyó gazdálkodó szervezetek száma egy év alatt 2949-cel bővült. A működő gazdálkodók közül jelenleg 396 481 cég neve szerepel az adósok listáján; összesen 376,7 milliárd forinttal tartoznak, 3,3 százalékkal többel, mint egy évvel korábban. Az adósok népes tábora e kategóriában egy év alatt több mint 35 000-rel „gyarapodott”. Az adóbefizetéssel elmaradtak jegyzékében számszerűen a magánszemélyek dominálnak: 1 179 260 egyén összesen 175,4 milliárd forinttal tartozik. A magánadósok köre az elmúlt évben megközelítően 88 ezer fővel bővült, tartozásuk összege viszont lényegében nem változott.

Leghatékonyabb az inkasszó

Milyen esetben és milyen eszközöket vett be az adóhatóság az adótartozások behajtására? – kérdezte a feketelista.hu a NAV illetékeseit.
Válasz: A cégek esetében az egy évvel korábbihoz képeset 16,3 százalékkal több inkasszót és 60,4 százalékkal több követelésfoglalást foganatosítottak. Tovább növekedett a jelzálogjog bejegyzések és a járműfoglalások száma. Az adóhatóságnál jelenleg több mint 127 700 cég ellen van folyamatban végrehajtás, az érintett cégek száma 16,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Esetükben összesen 706,3 milliárd forint behajtása a tét. A nem működő társaságok döntő többsége felszámolás alatt áll. Itt az adóhatóság a végrehajtási eljárás eszközeit nem alkalmazhatja, mivel a cég felszámolásának irányítása a felszámoló, illetve a bíróságok kezében van. A végelszámolással megszűnő cégek esetében viszont jellemzően folyamatban van az adóhatósági végrehajtás. Tény azonban, hogy a végelszámolások többsége is előbb-utóbb felszámolásba fordul. A behajtásra reménytelen követelések mind jelentősebb hányadát a NAV engedményezési megállapodás alapján a Magyar Követeléskezelő (MKK) Zrt.-nek adja át. Így került a követeléskezelőhöz 19 000 felszámolás alatt álló céggel szembeni, összesen 463 milliárd forint adótartozás rendezése. Adószakértők szerint ennek az összegnek néhány százaléknyi behajtása is eredménynek számítana.

A cégek adótartozása egyértelműen a rendezetlen, labilis vállalati gazdálkodásra, pénzügyi zavarokra mutat. A felelős piaci szereplőnek alaposan meg kell gondolnia, hasznos-e, kifizetődő-e ilyen társasággal partneri, üzleti kapcsolatba lépnie. Érdemes tehát előzőleg tájékozódnia a kiszemelt ügyfél megbízhatóságáról. A feketelista.hu nemcsak az adótartozásokról, hanem összesen tizenegy állami intézmény valamennyi elmarasztaló döntéséről pontosan informál. Regiszterünkben egyetlen klikkeléssel csaknem félmillió cég több mint egymillió adatát ismerheti meg az érdeklődő. Hasznos, kifizetődő olvasmány – tájékoztat Iklódi András, a honlap főszerkesztője.

Havonta jönnek a végrehajtók

Egyértelműen körültekintésre, óvatosságra int az a tény, hogy az adóvégrehajtás alá vont cégek száma egyetlen év alatt több mint 16 százalékkal növekedett. A feketelista.hu szerkesztői százával bukkantak olyan vállalatokra, amelyek ellen havonta indított végrehajtást az adóhatóság. Egyetlen év alatt például tizenháromszor volt dolguk az adóvégrehajtóknak a kaposvári Vitamin Expressz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel. Már „törzsügyfélnek” számít a cég, öt év alatt harminchétszer indítottak ellene végrehajtást. Ugyancsak Kaposváron van bejegyezve a Hír-Manó Szolgáltató és Kereskedelmi Bt., ahol 2012-ben tucatszor fordultak meg a végrehajtók. Folyamatos adóhátralékára néhány év alatt összesen negyvenkétszer kellett felhívni a figyelmét. Átlagosan havonta indítottak végrehajtást a múlt évben a dombóvári székhellyel rendelkező VTS Fémtömegcikkgyártó és Szolgáltató Bt. ellen is; a cég vezetői eddig összesen harminckilencszer találták szemben magukat hasonló eljárással. További három társaság szerepel még 12 alkalommal a 2012. évről gyűjtött összesítésben. Az Iregszemcsén található Ireg-Transz Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., a dunaföldvári Duna-Tisza Kereskedelmi és Szolgáltató Bt, valamint a paksi Vergotec – Feldolgozóipari és Kereskedelmi Kft. Az összes eddig elindított adóvégrehajtást tekintve kétségtelenül a kaposfői címen bejegyzett Barbix 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. a rekorder; adótartozás beszedésére néhány év alatt negyvenötször kellett ellene végrehajtási eljárást indítani.

Megindított adóvégrehajtások száma cégenként 2012. 01. 01-2012. 12. 31 – toplista
ssz.cégnévcímadó-
végrehajtások
száma
1Vitamin Expressz 2006 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7400 Kaposvár, Kenyérgyár utca 1.13
2HÍR-MANÓ Szolgáltató és Kereskedelmi Bt.7400 Kaposvár, Mátyás király utca 61.12
3VTS Fémtömegcikkgyártó és Forgalmazó Kft.7200 Dombóvár, Kállai Éva u. 10.12
4IREG-TRANSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.7095 Iregszemcse, Béke utca 10.12
5DUNA-TISZTA Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.7020 Dunaföldvár, Hunyadi tér 2/A. II. 2.12
6VERGOTEK Feldolgozóipari és Kereskedő Kft.7030 Paks, Gábor Á utca 6.12
7Patyolat Chemicals Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7100 Szekszárd, Keselyűsi út 120.11
8GULYA CSÁRDA Kereskedelmi és Vendéglátó Bt.8710 Balatonszentgyörgy, Kossuth utca 7.11
9DARU ÉS TARGONCA SZERELŐ Szolgáltató Kft.7143 Őcsény, Széchenyi utca 10.11
10AKIKA Kft.7400 Kaposvár, Mező utca 3.11
11'ATÁD' Erdőmester Fakitermelő és Szolgáltató Kft.7517 Bolhás, Dózsa Gy utca 16.10
12JEMAHA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7400 Kaposvár, Guba Sándor utca 3628/28 hrsz.10
13BARBIX 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.7523 Kaposfő, Kossuth L utca 200.10
14"MANVEE" Farm Kft.8694 Hács, Major major 036/1.10
15Posta-Kocsi Fuvarozási és Szállítmányozási Szolgáltató Kft.7100 Szekszárd, Keselyűsi út 22.10
16TOMEKA Gépgyártó és Szolgáltató Kft.7130 Tolna, Festetich u. 63.10
17Alpineo Ipari Alpintechnikai Kft.7030 Paks, Szabó Erzsébet u. 9. 4/10.10
18SOMOGYAUTÓ 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7477 Szenna, Tildy Zoltán utca 20.10
19"FORST" Fa- és Vegyesipari Feldolgozó és Értékesítő Kft.7027 Paks, Szabadság u. 50.10
20H-STREETKft.7100 Szekszárd, Augusz Imre utca 1-3.10
21ANGI-EURO Kereskedelmi Kft.7097 Nagyszokoly, Bezerédi utca 45.10
22FFV Fémipari Kft.8725 Iharosberény, Csurgói utca 6.10
23Carbon Car Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7400 Kaposvár, Árpád utca 13.10
24I.C.C.-Dr. Pohl Egészségügyi és Szolgáltató Kft.8640 Fonyód, Szent István utca 1.9
25KULIMARY Kereskedelmi Bt.7200 Dombóvár, Táncsics Mihály u. 24.9
26PASTEUR Tojásfeldolgozó Kft.8653 Ádánd, Berzsenyi u. 37.9
27LICHTL-FORM Szerszám- és Formagyártó Kft.7090 Tamási, 011/86. hrsz.9
28STAHL PRODUKT Tervező, Fejlesztő és Egyedi Acélszerkezet Kivitelező Kft.7200 Dombóvár, Udvari Vince utca 2. 2. em. 10.9
29Dr. Ulrich Fogászati Szolgáltató Bt.7400 Kaposvár, Táncsics utca 1. B. ép.9
30LÉGLI Szőlő- és Bortermelő Kft.8630 Balatonboglár, Árpád utca 47.9
31GLOBAL-LOGISTIC 2005. Üzletviteli, Pénzügyi-Befektetési Tanácsadó Kft.7400 Kaposvár, Kőrösi Cs. S. utca 111.9
32'INTER-SZERVIZ 2000' Javító és Szolgáltató Kft.8600 Siófok, Építő út 8.9
33HUMANPARK-D Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7361 Kaposszekcső, Ipari Park 539/3. hrsz.9
34Ürögi és Társa Fémmegmunkáló és Szolgáltató Kft.8675 Andocs, Rákóczi utca 32.9
35GASTRO FRANK Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7090 Tamási, Deák Ferenc utca 12.9
36TARGO 2000 Targoncajavító Kkt.8700 Marcali, Noszlopy utca 123.9
37DALSAND-TRADE Vendéglátó és Szolgáltató Kft.7030 Paks, Építők útja 18. 3. em. 11.9
38KALAND-VÁR Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Kft.8621 Zamárdi, Külterület 013/11 hrszyrajzi szám.9
39DOMAPAINT Építőipari Szolgáltató Kft.7361 Kaposszekcső, Liget lakótelep 7. C. ép. I. em. 5.9
40TOLNA-ŐR Vagyonvédelmi Kft.7020 Dunaföldvár, Pentelei út 153.9
41"IREGI-KITTI" Vendéglátóipari és Kereskedelmi Bt.7095 Iregszemcse, Rákóczi u. 72.8
42PANNON VARÁZS ÉLELMISZERIPARI ÉS KERESKEDELMI Kft.7100 Szekszárd, Tartsay u. 10.8
43VARGA & VARGA Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátó Kft.7134 Gerjen, Ady Endre utca 18/a.8
44GERBER OPTIKA Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7200 Dombóvár, Hunyadi tér 34/a.8
45'DOMOBIL' Csavargyártó Kft.7200 Dombóvár, VII utca 8.8
46S és G Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.7400 Kaposvár, Aranyhárs utca 5.8
47Autó-Welt Dunaföldvár Autókereskedelmi és Szolgáltató Kft.7020 Dunaföldvár, Előszállási u. 50/A.8
48L-GÉPÉSZ Ipari és Szolgáltató Kft.7400 Kaposvár, Buzsáki utca 60.8
49Green Plex HU Kft.7099 Felsőnyék, Béke utca 14.8
50CANBUS 2011 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7100 Szekszárd, Csatári utca 52. III. em. 10.8
51Sió- Patyolat Mosó, Vegytisztító és Szolgáltató Kft.8600 Siófok, Marosi út 1.8
52I.C.C. International Contact Club Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.8640 Fonyód, Szent István u. 1.7
53Bedő FA-HÁZ Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.8700 Marcali, Noszlopy u. 112.7
54KESELYŰS-HÚS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7100 Szekszárd, Csopak u. 24.7
55REK-CAR Vendéglátóipari és Kereskedelmi Kft.8600 Siófok, Szabadság tér 1.7
56TÉRKŐ CENTER Kereskedelmi Kft.7182 Závod, Székely u. 161.7
57"Csülök" Vendéglátó és Szolgáltató Bt.8600 Siófok, Bajcsy-Zsilinszky u. 46.7
58HARGITAI ÉS TÁRSA Gyártó és Kereskedelmi Kft.7451 Kaposvár, Kaposfüredi út 180.7
59CALOR-REX Tüzeléstechnikai Bt.7400 Kaposvár, Mikes K. utca 23.7
60Vecsési Sándor és Társai Fémipari Kft.7200 Dombóvár, Harangvirág u. 4.7
61POLÁR MOBILCOM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7400 Kaposvár, Egyenesi utca 24.7
62MULTI TRANS Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.7130 Tolna, Kinizsi u. 54.7
63KEGYELET 98 Temetkezési, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.7200 Dombóvár, Fő utca 1.7
64Bátaszék-térségi Agrár Kft.7140 Bátaszék, József A. u. 25.7
65BÁT-ERZO Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7140 Bátaszék, Babits M. u. 9/4.7
66Szuprics és Társa Építőipari és Kereskedelmi Kft.7133 Fadd, Béke u. 48.7
67Robicon Személy és Vagyonvédelmi Szolgáltató Kft.7477 Szenna, Rákóczi út 20.7
68"Dráva-Acél" Fémipari Termékeket Előállító, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7555 Csokonyavisonta, Xantus J. utca 45.7
69ZÖLD-ÚT 2007. Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.8681 Látrány, Rákóczi utca 29. D. ép.7
70FILI-VILL Műszaki Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7200 Dombóvár, Fő utca 5.7
71CSEMEGE-MIX2008 Kft.7044 Nagydorog, Kossuth u. 6.7
72"ÉP-FOK" Építőipari, Tervező, Kivitelező és Szolgáltató Kkt.8600 Siófok, Sziget utca 3.7
73HERÓ Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.8652 Siójut, Kinizsi utca 12.7
74Zselic Busz 2009 Kft.7527 Rinyakovácsi, Fő utca 3.7
75MOBIL-AUTO LINE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.8617 Kőröshegy, Petőfi S. utca 120.7
76SZCS 65 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7452 Somogyaszaló, Pipacs utca 10.7
77HŰTŐ-MŰTŐ Hűtéstechnikai Kft. Egyéni Cég7121 Szálka, Petőfi Sándor utca 57.7
78No. 1 Pálinkafőzde Kft.8624 Balatonszárszó, Szemesi utca 29.7
79ER-TIR Szállítmányozó és Gépipari Kft.7500 Nagyatád, Aradi utca 35.7
80KOVI-95 Építő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.7200 Dombóvár, Rákóczi u 35.7
81PÁRNI Kft.7140 Bátaszék, Gárdonyi utca 19.7
82TENISZ PANZIÓ Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft.7400 Kaposvár, Iszák utca 37.7
83Dr. Al-Gharati és Társa Orvosi és Egészségügyi Bt.7200 Dombóvár, Kossuth Lajos utca 65-67. 1. em. 9.7
84DRÁVA BETON Feldolgozó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.7515 Somogyudvarhely, Betonüzem.7
85SPEK-TRUPP KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Bt.8627 Kötcse, külterület 015/3. hrsz.7
86TM Vadhús Kft.8676 Karád, Vásártér utca 21.

Címkék: hajtás, végre, cég, adó, pénz, kaposvár, gazdaság