A Somogy Megyei Kormányhivatal (SMKH) téjékoztatása szerint egyre több bejelentés érkezik az illetékes Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szervhez. 2011-ben tizenkilenc-, tavaly pedig 14 százalékkal volt több bejelentés, mint az előző évben.

A Somogy Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv Munkaügyi Felügyelőségére a 2012-ben 195 közérdekű- és 135 panaszbejelentés érkezett.

A közérdekű bejelentések leggyakrabban a munkaszerződést, illetőleg a bejelentés nélküli foglalkoztatást, a munka- és a pihenőidőt érintették, vagy a bérrel, bérezéssel voltak kapcsolatosak.

A panaszok tárgyát vizsgálva a SMKH megállapította, hogy legnagyobb számban a munkaviszony megszűnésekor esedékes elszámolás és a munkáltató által kiállított igazolások kapcsán érketnek bejelentések. Ez tette ki az összes ügyszám 44 százalékát.

Mindkét bejelentés típus esetében gyakran előfordult, hogy több munkaügyi jogsértést is tartalmazott.

A legtöbb bejelentés a II. és III. negyedévben érkezik. Ez részben azzal is magyarázható, hogy az építőipari, mezőgazdasági, de főképpen a balatoni kereskedelem és vendéglátás területén szezonális jelleggel működő munkáltatók ebben az időszakban folytatják, illetőleg zárják le tevékenységüket.

A bejelentések kapcsán a felügyelőség jellemzően figyelemfelhívásról, a szabálytalanságok megszüntetésére kötelező határozatról, egyes esetekben munkaügyi bírságról határozott.

Címkék: panasz, névtelen, munkavédelem, munkaügy, munkabér, bejelentés, gazdaság