Babócsán például egy, a húsfeldolgozáshoz kapcsolódó vágópontot alakítanak ki, a kaposvári tejüzemben pedig a csomagolási rendszer hatékonyságát javítják majd az elnyert pénzből.

Naponta 200 ezer liter nyerstej érkezik a kaposvári tejüzembe. Ennek egy részét dobozokba töltik, de sajtot és vajat is készítenek itt.

Az üzem évek óta fejleszt uniós forrásokból, rutinos pályázatírónak számítanak. Ezúttal a hatékonyság és a versenyképesség növelése volt a cél. Nyertek is rá 100 milliót, a legtöbbet, amit erre a célra most lehetett.

"A válság minket is rákényszerít arra, hogy a kapacitásainkat nagyobb százalékban használjuk ki" - mondta a Fino-Food Kft. ügyvezető igazgatója, Szommerné Egyed Linda.

Az üzemnek két éven belül kell megvalósítania a tervezett beruházásokat.

- "A csomagológépek kihasználtsága és a munkaóra kihasználtság az, amit javítani fogunk. Ugye, az ideális az körülbelül 80-85 %-os gépkapacitás-kihasználtság; ezt fogjuk tudni elérni ezzel a rendszerrel" - mondta az ügyvzető-igazgató.

Ebben a pályázatban a versenyképesség növelésére, környezetvédelemre, élelmiszerbiztonságra és vágópontok kialakítására lehetett pénzt szerezni. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál azt mondják: minden második pályázó nyert.

A megyéből nyolcból négyen juthatnak forrásokhoz. Igaz, a korábbi évek, hasonló pályázataira jóval többen adták be kérelmüket.

"Az előző körhöz képest borászok nem pályázhattak, borászati termékek nem kaphattak támogatást és csökkentésre került a támogatási plafon is. Jelen esetben 100 millió forint maximális támogatást nyerhettek a kérelmezők, illetve vágópontok esetében 30 millió forint volt a felső határ" - mondta az MVH Somogy Megyei Kirendeltség osztályvezetője, Kovács Zoltán.

Az eredeti támogatási keretösszeg 5 milliárd forint lett volna, ám a Vidékfejlesztési Minisztérium a közelmúltban 3 milliárd forinttal megtoldotta ezt. Országszerte 150 nyertes hirdettek.

Címkék: vállalat, unio, ipar, élelmiszer, fejlesztés, somogy, gazdaság